Miklós Erdély

27 March – 22 April 2015


Installation view with works of MIKLÓS ERDÉLY, Kisterem, 2015


Installation view with works of MIKLÓS ERDÉLY, Kisterem, 2015


Installation view with works of MIKLÓS ERDÉLY, Kisterem, 2015


Armageddon in Kisterem

Seven artworks by Miklós Erdély are on show in the gallery in Képíró Street from tonight for 4 weeks.
[Bitumen picture], 1980, plaster sheet between cardboards, bitumen, matzo, gauze, tarpaper, chalk, 58×58 cm, Btm 02
Feri’s Home, 1979-80, plaster sheet between cardboards, bitumen, sand, glass, photo, matzo, oil-paint, 119×70.5 cm, Btm 04
(Acsás), ca. 1980, paper, bitumen, glass, wire, 100.5×71 cm, Btm 16
Vanishing Point, 1980, paper, graphite, wax, string, bitumen, grass, plastic application, 42×59.3cm, Btm 17
Armageddon no. 6, 1982, cardboard, graphite, enamel spray, gold pencil, indigo application, bitumen (?), mixed media, 70×100 cm, Fst 17
Armageddon, 1982 (?), paper, graphite, oil, pastel, gold pencil, mixed media, 70×100 cm, Fst 25
[Armageddon ?], 1983 (?), paper, pastel, graphite, ink, bitumen, mixed media, 70×100 cm, Fst 26
Some of them have not been on show since the 1998 oeuvre exhibition in Műcsarnok, which makes this occasion a particularly important one. Based on the bequest records, the works belong into two groups. Regarding the used materials, these are bitumen works (four pieces), based on the them and the title, these are Armageddon works; three pieces.
It may be worth adding that there are 40 works belonging to the bitumen works in the records, which means that not all pictures containing bitumen belong here: for example the three Armageddon pictures displayed here. Based on our present knowledge, 16 works can be associated with this title/theme.
It might be worth noting that classification based on material might seem strange, but in the case of Erdély’s works it might be relevant. This will be illustrated with the details of two lectures, to be quoted here soon.
We cannot give an unambiguous title to three out of the four pictures displayed here, known as bitumen pictures, at most we can add some explanation. Annamária Szőke wrote in her guide for the exhibition in Műcsarnok: “The expression Acsás is an abbreviation of nuclear strike used in the military, and the Feri’s Home caption refers back to a memory from the 1940s, the one of “Being Feri”, that is the mode of existence of an unemployed neighbor with the same name, whose life “was hell itself.”
Rereading Dániel Erdély’s genealogical essay, another pit of hell comes up. I quote “Mi kis életünk” [“Our Life with Mi Ki”] – Árgus, 1991: “Twins were born in 1907, Laci and Feri. Three years later Pista came into the world, who was the only sibling surviving the war apart from my dad.” Three names, siblings, victims of the Holocaust, two of them have been murdered. The Kontextus I. drawing (1980 –FS001) with the “Pista” inscription, created also in those days but not displayed here, comes to our minds. Presumably, the “Feri’s Home” text is in connection with the glass plate negatives glued to the image (turning its digital reproduction into positive: a young man with moustache). The black bitumen as the glue of the fragile glass and the negative-photo-face, and the matzo piece in the upper corner seem to support the tragic connotation.
One of the common motifs of the two lectures I have just referred to, the Előadás a kiállításról [Lecture about the Exhibition] held in Bercsényi, and the Apokrif előadás [Apocryphal Lecture] held more than a year later, on December 2, 1981, in FMK [Young Artists’ Club], is that Erdély talks about the used matters and materials in detail. This way, concerning bitumen the lecture starting with the “statement of the Council of Chalcedon” can be reliable. After the text of the so called Council of Chalcedon was delivered, he continued: “Now I will read out what meaning the used materials have. The tarpaper: isolator paper. It is used for winterization at constructions. Here it means void, being buried – thus also means earth –, death, nothing. Putting across each other it is double nothing: before birth and after death, like the coordinate axis and the cross of ignorance.” Then later (I will not mention the remarks regarding other materials here): “Tarpaper is obviously originating from architectural past. If we look around in a construction site we see countless sad objects. The entire construction has some kind of an infinite heaviness that manifests in overcoming gravitation. One of the poorest materials there is the tarpaper; it is hardly noticeable but leaves its mark on the construction.”
Pitch, tar, asphalt, bitumen: sometimes these get mixed but now it is not the point. All of them are dark materials. I turn to the other group of works.
Notebook number 14 of the bequest, which was used by Miklós Erdély around 1981, contains several sketches, some of which can be connected clearly to the Armageddon pictures. Based on the signatures and other data, it can be said that the images were created between 1980 and 1983. The first work that already has this inscription is from 1980, and Erdély dated most of the pictures to 1982.
First of all, let me make a remark that the Armageddon does not refer to the movie shot since then that comes up as the first three million hits (out of 33 million) of the also since then created Google, but it is a Biblical reference. It appears only once, in the Book of Revelation, right before the text saying that “The seventh angel poured out his bowl into the air” and in which there is the proclamation: “It is done!” (Rev. 16.17)
What is “in Hebrew is called Armageddon” (Rev. 16.16) is the place or name of the last fight between forces of good and evil. Fight does not a bit mean a kind of phantasm projected into the future in some action movie.
In his essay about Erdély’s picture cycle and theme, Zoltán Sebők quotes from Béla Hamvas. (Jóvilág. A Bölcsész Index Antológiája, Budapest, 1984. 41-42) The sentence from the essay entitled Kései művek melankóliája [Melancholy of Late Works] might as well refer to the pictures displayed here (Fs 25-26): “First he strips off the beauty so it crackles, and it is good only if it is bleak.”
Regarding its origins, the Armageddon is a Biblical theme, it is beyond question. In terms of its occurrence, the explanation might be (considering the dates of 1980-1983) that another common element of Erdély’s two mentioned lectures is the Biblical reference. After reading the Lecture about the Exhibition and the Apocryphal Lecture, it is absolutely visible. Excerpt from the Apocryphal Lecture: “In my action interpreted in present lecture I used the following objects: the Bible, 5 bottles of different medicinal water: 2 bottles of Parádi, 1 bottle of Salvus, 1 bottle bitter water from Igmánd, and 1 bottle of József Ferencz bitter, 1 plant in flower-pot, and 1 inscription.”
The quotation he read out at the very beginning of his lecture he held on the opening of his environment starting with “From the statement of the Council of Chalcedon” in the Bercsényi College on March 18, 1980 starts the following: “We, following the holy Fathers, all with one consent, confess the one and the same Son, our Lord Jesus Christ, who is perfect in Godhead and also perfect in manhood. Truly God and truly man, of a rational soul and body; co-essential with the Father according to the Godhead, and consubstantial with us according to the Manhood. He is in all things like us, without sin” (and I will not continue here).
István Hajdu in his 1998 essay entitled Kalcedon – a kétely, a kétség, a kettősség, a hármasság és a négyesség (Erdély Miklósról) vázlat [Chalcedon – doubt, uncertainty, duality, trinity, and quaternary (about Miklós Erdély) draft] points out that Erdély uses a different text draft than the one in Denzinger’s handbook (it must be added that there are two versions of the text even there: 148. 148a), and he is right. The text that is used by Miklós Erdély is almost exactly the same as the version in Katalin Vidányi’s essay, Karl Rahner teológiája [Karl Rahner’s Theology], published as the supplement of the 1979 December issue of Világosság – the minor differenced can be explained by the fact that Erdély’s lecture was transcribed from a tape recording later.
Instead of recalling the Homousion – Homoiusion debate, known from The Tragedy of Man in Hungary, I would turn back to the bitumen picture with the “Acsás” inscription for a reference. A section of the Apocryphal Lecture – also because the question of the nuclear power-plant that is yet again becoming relevant in present day Hungary – is appropriate here/there (I quote, skipping some parts): “…revolutionary movements, like the avant-garde, have awkwardly unexplained relationship with the Bible, and exactly because revolutionary movements raise a claim for the future, and strictly speaking the Bible raises a claim for the entire future of humankind. Thus confrontation between the two is inevitable. […] it definitely contributed to the choice that when I was planning this action I saw the scene in which Reagan boards on the plane named Last Judgment, built for a nuclear war in the TV, with which he demonstrated that those who make the decision in the question of nuclear death are not fatally endangered themselves. […] In these times reaches the man for the Holy Scripture, the work that also raises a claim for the future that is endangered at the moment. When I took the holy scripture off the shelf – and I asked others, it happens to them every time as well, maybe because it is in the middle – it opened at the Ecclesiastes, and I believe there is no more depressing and uncomforting book in the entire Bible. […]in Chapter 10 I found a part that lead me back to the concept of yielding, and that is somehow connected to the plane named Last Judgment. It says: “If the spirit of the ruler rise up against thee, leave not thy place; for yielding pacifieth great offences.” (Eccles. 10:4)”
We are approaching the end. I would like to interpret, at least indicatively, the Armageddon theme, and it might be indirectly perceivable from the connection between the two lectures. In the Apocryphal Lecture Erdély tells the story of what happened to the bitumen piece filed under Btm 10 that for the moment exists only as a reproduction, and which was originally the central piece of the installation in Bercsényi. As it is shown by the photos, the Lecture about the Exhibition was delivered in front of this matzo structure with lead poured on it. “When I entered my room, my work displayed at the Bercsényi exhibition was hanging on my wall. I made a huge cross out of tarpaper and I put matzo, Jewish bread in the middle of it and then I poured hot lead on it in the form of a cross. I cut out the middle of it and since it cannot be stored elsewhere, and it is a significant symbol, I nailed it on my wall next to my bed. The lead and the matzo were quite heavy on it. I entered the room yesterday and I noticed the whole structure was lying on my bed, it fell from the wall. I immediately became anxious, especially because I myself was not sure that man had the right to deal with the Bible so critically and directly. On the other hand, I had friends who said – as I came to know – that Erdély was mocking the Bible and created a happening this way. It almost seemed as the heavenly sign had arrived, because the picture had fell.”
This story is mentioned at an important part of the Apocryphal Lecture, he uses for the interpretation of the action realized at the Technical University. The text continues: “And then I sat down, and started wondering where I made a mistake, what was my sin. I had an idea; at least my brain started working, because I did not think it through completely. I had a feeling when I decided the kind of action I would do that I identified the medicinal water with the Bible. This in itself is a magical procedure. If I openly identify the medicinal water with the Bible then what I do with the medicinal water I actually do with the Bible.”
I will not quote the entire reasoning because the lecture is available, readable, and can be listened to, the only thing I would draw the attention to in terms of the meaning of the Armageddon is this: “The strange thing that weighed on my mind was that since I was also beating the Parádi water, the whole room started to have a sulphurous smell, which as we know is the characteristic smell of the devil. I recalled how everybody found the smell of the lead poured on the matzo nice, when the smell of freshly baked bread filled the room. How much more humane and dearer this smell was than the smell of the Parádi water.”
And it also becomes clear from the text how the sulphurous breath of the devil can be connected to the room of the Technical University where the action (interpreted in the Apocryphal Lecture) happened on November 25, 1981: “…I found it fortunate that I had to hold the lecture in the Technical University’s environment. First they said it was building R but it would not have been so interesting. But the fact that it all happened in a bleak classroom that I used to visit as an architect, and I even remember drawing in panic the tectonic notes – it was incredibly pleasing that I was throwing medicinal waters on the platform. To the student who used to be anxious in the rows of seats. I also liked the relationship in which the Bible or even this realist but not rationalist attitude of the Ecclesiastes conflicts the ultra-rationalist spirit of the Technical University that could be sensed in the corridors. In the same time, it is connected to the Bible from another angle as well, because the Technical University had an anti-Semitic atmosphere. And I can easily understand that for example how the current Christianity of the ’20s arose there. I have always seen anti-Semitic doors there, and the way the awakening Hungarians came there, [and] I felt in a way that by this the situation got in a fine contact…”

Miklós Peternák/Miklós Erdély Foundation

Armageddon a Kisteremben

Erdély Miklós hét műve látható ma estétől 4 héten át a képíró utcai galériában.
[Bitumenkép], 1980, gipszlap kartonok között, bitumen, macesz, géz, kátránypapír, kréta, 58 x 58 cm, Btm 02
Feriék otthona, 1979-80, gipszlap kartonok között, bitumen, homok, üveg, fotó, macesz, olajfesték, 119×70,5cm, Btm04
(Acsás), 1980 körül, papír, bitumen, üveg, drót, 100,5 x 71 cm, Btm 16
Enyészpont, 1980 papír, grafit, viasz, spárga, bitumen, fűszálak, műanyag applikáció, 42 x 59,3 cm, Btm 17
Armageddon 6., 1982 fotókarton, grafit, zománcspray, aranyceruza, indigóapplikáció, bitumen ?, vegyes technika, 70 x 100 cm, Fst 17
Armageddon, 1982 (?) papír, grafit, olaj, pasztell, aranyceruza, vegyes technika, 70 x 100 cm, Fst 25
[Armageddon ?], 1983 ? papír, pasztell, grafit, tus, bitumen, vegyes technika, 70 x 100 cm, Fst 26

Több közülük az 1998-as műcsarnoki életműbemutató óta nem volt kiállítva, ezért is különösen fontos ez az alkalom. A művek a hagyatéki nyilvántartás alapján két csoportba tartoznak. Az anyaghasználat felől tekintve bitumenművek (négy kép), a tematika, a cím alapján Armageddon. Három kép.
Érdemes talán hozzátenni, hogy 40 művet sorol a nyilvántartás a bitumenképek közé, vagyis nem minden képet, melyek anyaga bitumen is: például az itt kiállított három Armageddon ilyen. E címhez/témához pedig eddigi ismereteink szerint 16 mű kapcsolható.
Érdemes hozzátenni azt is, hogy az anyaghasználat szerinti besorolás, bár talán furcsa, Erdély Miklós munkáinál lehet releváns. Ezt két, rövidesen itt idézni kívánt előadás részletei nyomán láthatjuk majd.
A bitumenképekként nyilvántartott és itt bemutatott négy mű közül háromhoz nem tudunk egyértelmű címet rendelni, legföljebb némi magyarázatot. Szőke Annamária írta a műcsarnoki kiállításhoz készített ismertetőjében: „Az Acsás kifejezés az „atomcsapás”-nak a katonaságnál használt rövidítése, a Feriék otthona felirat pedig az 1940-es évek egy emlékére nyúlik vissza, a „Feri-lét”-re, vagyis egy azonos nevű, állástalan szomszéd létmódjára, akinek az élete „maga volt a pokol”.
Újraolvasva Erdély Dániel családtörténeti esszéjét, utóbbi képpel kapcsolatban felmerül a pokol még egy bugyra is. „Mi kis életünk” – Árgus, 1991, idézem: „1907-ben ikergyermekeik születtek, Laci és Feri. Három év múlva világra jött Pista, aki apámon kívül az egyetlen életben maradt testvér volt a háború után.” Három név, testvérek, a holocaust áldozatai, kettőjüket meggyilkolták. Eszünkbe jut a szintén akkoriban készült, itt most nem látható Kontextus I. című rajz, (1980 -FS001) a „Pista” felirattal. A „Feriék otthona” szöveg vélhetően kapcsolatban áll a képre ragasztott üvegnegatívval (digitális reprodukcióját pozitívba fordítva: bajszos, fiatal férfi). A fekete szurok mint a sérülékeny üveg és a negatív-fotó-arc ragasztója, valamint a maceszdarab a felső sarokban a tragikus konnotációt alátámasztani látszik.
A két előadás, melyekre imént utaltam, a Bercsényiben tartott Előadás a kiállításról valamint a több mint egy évvel később, 1981 december 2-án az FMK-ban elhangzott Apokrif előadás egyik közös motívuma, hogy Erdély mindkettőben részeletesen szól a használt elemekről, anyagokról. Így a bitumen vonatkozásában a „kalcedoni zsinat határozatával” kezdődő előadás irányadó lehet. Miután elhangzott az ún. kalcedoni hitvallás szövege, az előadást így folytatta: „Most fölolvasom, hogy az alkalmazott anyagok milyen jelentéssel rendelkezhetnek. A kátránypapír: szigetelő papír. Téliesítésnél használják építkezésen. Űrjelentésű itt, eltemetettség – így föld jelentésű is –, halál, semmi. Keresztbe rakva két semmi: születés előtt és halál után, mint koordináta-tengely és a nemtudás keresztje.” Azután lejjebb (az egyéb anyagokkal kapcsolatos megjegyzésekre itt most nem térnék ki): „A kátránypapír nyilván az építészeti múltból származik. Ha körülnézünk egy építkezésen, rengeteg szomorú tárgyat látunk. Az egész építkezésnek van valami végtelen nehézkessége, ami a gravitáció legyűrésében mutatkozik meg. Ott az egyik legszegényebb anyag a kátránypapír, alig lehet észrevenni, de nagyon rányomja a bélyegét egy építkezésre.”
Szurok, kátrány, aszfalt, bitumen. Ezek néha keverednek, de ez most nem fontos. Mind sötét anyag. Áttérek a másik műcsoportra.
A hagyaték 14. számú füzete, melyet Erdély Miklós 1981 körül használt, több vázlatot tartalmaz, melyek közül néhány egyértelműen az Armageddon-képekkel hozható kapcsolatba. A jelzetek és egyéb adatok alapján mondható, hogy a képek 1980-83 között készültek. 1980-ból származik az első mű, amely már ezt a feliratot viseli, s a legtöbb képet Erdély 1982-re dátumozta.
Az Armageddonról mindenekelőtt jegyezzük meg, hogy nem az időközben készült, divatos játékfilm vonatkozásában értendő itt, melyet az ugyancsak azóta készült Google az első hárommillió találatként mutat (a 33 millióból), hanem bibliai utalás. Egyetlen helyen szerepel, a Jelenések könyvében, az előtt a textus előtt, melyben a „hetedik angyal is kitölté az ő poharát a levegőégre” és melyben elhangzik a szózat: „Meglett!” (Károli fordítás, Jel. 16.17.)
Amit „zsidóul Armageddonnak neveznek” (Jel. 16.16.), a jó és a rossz erői közötti végső ütközet helye vagy neve. Az ütközeten semmiképp sem valami akciófilm jövőbe projektált fantazmagóriáit kellene értenünk.
Sebők Zoltán Erdély képciklusáról és témájáról írott esszéjében (Jóvilág. A Bölcsész Index Antológiája, Budapest, 1984. 41-42) Hamvas Bélát idézi. A Kései művek melankóliája című szövegből kiemelt mondat akár az itt kiállított képekre (Fs 25-26) is vonatkozhatna: „Előbb lehúzza róla a szépséget, hogy recsegjen, és ha kopár, csak akkor jó.”
Az Armageddon eredetét tekintve biblikus téma, ez kétségtelen. Felmerülése szempontjából talán irányadó (az 1980-83 közötti dátumokat bekalkulálva), hogy Erdély két említett előadásának közös eleme a biblikus vonatkozás is. Az Előadás a kiállításról és az Apokrif előadás elolvasása után ez feltétlen szembetűnő. Az Apokrif előadás egy részlete: „A jelen előadással értelmezett akciómban a következő elemeket alkalmaztam: A Bibliát, 5 üveg különböző gyógyvizet: 2 üveg Parádit, 1 üveg Salvust, 1 üveg Igmándi keserűvizet és 1 üveg Ferencz József keserűt, 1 cserép szobanövényt és 1 feliratot.”
„A kalcedoni zsinat határozatából” kezdetű, a Bercsényi kollégiumban kiállított environmentje megnyitóján 1980 március 18-án tartott előadásának a legelején felolvasott idézet így kezdődik: „A szent atyákat követve egybehangzóan valljuk az egy és ugyanazon fiút és urunkat, Jézus Krisztust, aki tökéletes az istenségben és tökéletes az emberségben. Valóságos Isten és valóságos ember, értelmes lélekkel és testtel, egylényegű az atyával istensége szerint, egylényegű velünk embersége szerint. Mindenben hasonlatos hozzánk a bűn kivételével” (s itt most nem folytatom).
Hajdu István Kalcedon – a kétely, a kétség, a kettősség, a hármasság és a négyesség (Erdély Miklósról) vázlat című 1998-as írásában felhívja a figyelmet arra, hogy Erdély itt más szövegváltozatot használ, mint a Denzinger-kézikönyvben szereplő, (megjegyzendő, ott is két szövegváltozatot találunk: 148. 148a) s ebben igaza van. Az a szöveg, amit Erdély Miklós használt, szinte pontosan megegyezik – az apró eltéréseket magyarázhatja, hogy Erdély előadását magnófelvétel nyomán írták le, később – a Vidrányi Katalin Karl Rahner teológiája című tanulmányában található változattal, mely a Világosság 1979. decemberi száma mellékleteként jelent meg.
Az ember tragédiája nyomán honunkban ismerhető homouszion – homoiuszion vita felelevenítése helyett itt visszatérnék egy utalás erejéig az „Acsás” feliratú bitumenképre. Az Apokrif előadás egy részlete – az atomerőmű kérdésének a mai Magyarországon ismét aktuálissá vált problémaköre miatt is – tán épp ide / oda illik (kihagyásokkal idézem): „…a forradalmi mozgalmaknak, mint például az avantgárdnak is, kínosan tisztázatlan a viszonya a Bibliával, és pontosan azért, mert a forradalmi mozgalmak is igényt tartanak a jövőre, és tulajdonképpen a Biblia is az emberiség teljes jövőjére igényt tart. A kettő közötti szembesülés tehát elkerülhetetlen. […] a választáshoz mindenképpen hozzájárult az, hogy mikor ezt az akciót elterveztem, láttam a TV-ben azt a jelenetet, amint Reagan fölszáll az Utolsó ítélet nevű, atomháború esetére készített repülőgépre, amivel demonstrálta, hogy akik az atomhalál kérdésében döntenek, azok maguk nincsenek végzetesen veszélyeztetve. […] Ilyenkor nyúl az ember a Szentírás után, az után a mű után, ami szintén igényt tart arra a jövőre, ami most éppen veszélyeztetve van. Mikor levettem a polcról a szentírást – és ez mindig előfordul, másoktól is kérdeztem, és velük is így van, talán azért, mert a közepén van -, a Prédikátor könyvénél nyílt ki, aminél lehangolóbb, vigasztalanabb könyv szerintem nincs az egész Bibliában. […]a 10. részben találtam egy pontot, ami visszavezetett engem a szelídség koncepcióhoz, s ami az Utolsó Ítélet nevű repülőgéppel is összefügg valahogy. Így szól: “Mikor a fejedelemnek haragja felgerjed te ellened, a te helyedet el ne hagyd; mert a szelídség nagy bűnöket lecsendesít.” (Pr. 10:1)”
Közeledünk most már a végéhez. Az Armageddon témát szeretném itt, legalábbis jelzésszerűen értelmezni, s ez a két előadás közötti kapcsolatból talán áttételesen érezhető lesz. Az Apokrif előadásban Erdély elmeséli, mi történt a jelenleg reprodukció formájában Btm 10-es számon nyilvántartott bitumenművel, mely eredetileg a Bercsényi-beli installáció központi eleme volt. Mint azt fotók is mutatják, az Előadás a kiállításról épp ez előtt az ólomöntötte maceszépítmény előtt hangzott el. „Mikor bementem a szobámba, akkor a falamon volt a Bercsényi utcai kiállításon szereplő művem. Egy nagy kátránypapír keresztet csináltam és a közepére maceszt, zsidó kenyeret raktam, aztán forró ólommal leöntöttem kereszt alakban. Ennek a közepét kivágtam, és mivel máshol nem tárolható és különben is elég lényeges jel, a falamra szögeztem ki az ágyam mellé. Elég súlyos rajta az ólom meg a macesz. Tegnap bemegyek, és azt tapasztalom, hogy az ágyamon fekszik az egész, leszakadt a falról. Ettől azonnal szorongást kaptam, különösen, mert magam sem voltam biztos abban, hogy ilyen kritikusan vagy ennyire közvetlenül joga van-e egy embernek egyáltalán foglalkozni a Bibliával. Ugyanakkor akadtak olyan barátaim, akik azt mondták – amint visszahallottam –, hogy Erdély gúnyt űz a Bibliából és így csinál happeninget. Szinte úgy tűnt, hogy na, megérkezett az égi jel, mert leszakadt a kép.”
Az Apokrif előadás fontos pontján kerül említésre ez a történet, melyet a műegyetemi akció értelmezéséhez felhasznál. A szöveg így folytatódik: „Aztán leültem, és elkezdtem gondolkodni azon, hogy vajon hol követtem el hibát, mi a bűnöm. Egy ötletem támadt, legalább egy kicsit megmozdult az agyam, mert ezt valahogy nem gondoltam egészen végig. Azt kapiskáltam, amikor elhatároztam, hogy milyen akciót csinálok, hogy a gyógyvizet azonosítottam a Bibliával. Ez már maga egy mágikus eljárás. Abban az esetben, ha én a gyógyvizet nyilvánvalóan azonosítom a Bibliával, akkor amit a gyógyvízzel teszek, azt tulajdonképpen a Bibliával teszem.”
A teljes gondolatmenetet nem idézem, mivel az előadás elérhető, elolvasható, meghallgatható, csupán amire az Armageddon jelentése szempontjából még felhívnám a figyelmet: „Az a furcsa, ami egy kicsit nyomasztott, hogy mivel parádi vizet is csapdostam, az egész teremben hirtelen kénszag kezdett áradni, ami tudjuk, hogy az ördögnek a jellegzetes illata. Visszagondoltam arra, hogy milyen, mindenki által finomnak talált illat volt az, amikor a maceszt leöntöttem azzal a forró ólommal és sült kenyérszag töltötte meg a termet. Mennyivel emberibb és kedvesebb szag volt az, mint ez a parádi vízszag.”
S hogy ahhoz a teremhez, ahol a műegyetemi akció (melyet az Apokrif előadás később értelmez) 1981. november 25-én megtörtént, hogyan köthető az ördög kénköves lehellete, az is kiderül a szövegből: „… szerencsésnek találtam, hogy a műszaki egyetemi környezetben kellett előadnom. Először azt mondták, az R épület, de az nem lett volna olyan érdekes. Ám hogy pont egy sivár tanteremben történt mindez, ahova magam is jártam mint építész, sőt emlékszem, hogy pánikban rajzoltam az épület szerkezettani jegyzeteket – borzadályosan jólesett, hogy éppen gyógyvizeket dobáltam a katedrán. Annak a diáknak, aki valaha ott szorongott a padsorokban. Ugyancsak tetszett nekem az a viszony, amiben a Biblia vagy akár a Prédikátor könyvének ez a realista, de nem racionalista magatartása ütközik a Műszaki Egyetemnek ezzel az ultraracionalista szellemével, ami a folyosókon érződik. Ugyanakkor más oldalról is érintkezik a Bibliával, mert a Műegyetemnek volt egy antiszemita hangulata. És nagyon meg tudom érteni, hogy mondjuk a 20-as évek aktuális kereszténysége miként merült ott föl. Antiszemita ajtókat láttam ott mindig, és azt, ahogy az ébredő magyarok ott jöttek,[és] valahogy úgy éreztem, hogy ezzel is valamiféle finom kapcsolatba kerül ez a helyzet…”

Peternák Miklós / Erdély Miklós Alapítvány


Erdély Miklós oeuvre-jében a Btm („bitumenmű”) kód alatt jelenleg negyven művet tartunk számon, amelyek 1979 és 1981 között készültek. A bitument bőségesen vagy nagyobb mennyiségben hordozó, tartalmazó bitumenképek mellett e csoportba tartoznak egyes, ebben az időszakban készített kollázsai is, amelyeken a bitumen csak részelem, vagy teljesen hiányzik, ám az anyaghasználat miatt mégis a bitumenképekkel hozhatók összefüggésbe. A bitumenművek között papír-, gipszkarton- és kátránypapír-alapú munkák egyaránt találhatók. A bitumenművek hasonló vagy azonos anyagokból állnak, mint az ebben az időben egy-egy alkalomra összeállított nagy méretű environmentek, mint például az 1980-as Südstrand (Wilhelmshaven), A kalcedoni zsinat emlékére (Bercsényi Kollégium), vagy az 1983-as Bitumentorta (Genova) és az 1984-es Hadititok (eredetileg: Bécs, jelenleg: KMM – Ludwig Múzeum Budapest). A kátránypapírt, a bitument, az üveget, a maceszt, vagy az indigópapírt Erdély gyakran használta, és az A kalcedoni zsinat emlékére című művéről tartott előadásában (Előadás a kiállításról) hosszabban beszélt anyagválasztásának okairól, illetve az egyes anyagok jelentéséről. Ugyanakkor nem könnyű feladat ebből az „anyag-ikonográfiából” kiindulva értelmezni az egyes bitumenműveket, amelyek egy részének a címét nem is ismerjük. A művek címének ismerete sem könnyíti meg azonban minden esetben a jelentéstulajdonítást – összetett anyag- és jelentésmontázsokról van szó, ahol „jelentéskioltással”, önmagáért való, érzéki anyag-tanulmánnyal, úgynevezett „Koll-montázs”-okkal, szándékos „art poverás” megoldásokkal, és filozofikus kor-reflexiókkal egyaránt találkozhatunk. A Kisteremben a kettes számú Bitumenkép mellett három bitumenmű látható. Az Acsás címében és a mű feliratában is olvasható kifejezés az „atomcsapásnak” a katonaságnál használt rövidítése, amelyet Erdély fia, Dániel révén ismert meg (a mű legutóbb, 2006-ban a Láthatatlan Atom című kiállításon szerepelt a Centrális Galériában). A Feriék otthona felirata az 1940-es évek egy emlékére nyúlik vissza, a „Feri-lét”-re, vagyis egy azonos nevű, állástalan szomszéd létmódjára, akinek az élete „maga volt a pokol”. Az Enyészpont elkoszolódott papírján grafitfirka, viasszal és bitumennel rögzített (kifeszített) spárga, fűszálak, és műanyag szám-applikáció látható. A számsor jelenléte miatt a mű Erdély nyolcvanas évekbeli „számos” vagy „matematikai” festményeivel is összefüggésbe hozható, amelyeken az „1” (egy) gyakran előfordul különböző formációkban. Az Enyészpont esetében az egyesek között kisebb vonalak, majd – jobb felé haladva – fordított vesszők találhatók, végül egy kettes és egy hármas (utóbbi egy „ponttal” félig-meddig nyolcassá téve), a legvégén pedig három lebegő vessző. A számsor végtelenbe futó törtként is értelmezhető, amely a spárgával jelzett horizontvonalon helyezkedik el. Az Enyészpont tehát egyfajta tájkép, amelyen perspektivikus ábrázolásból jól ismert enyészpont (illetve enyészpontok) konkrét anyagok formájában, tájépítő elemként vannak jelen. A matematikai-geometriai jelek („elvontság”) és a képalkotó anyagok hasonló jellegű kombinációja Erdély műveinek egyik fontos jellemvonása a nyolcvanas években.
Bitumenképet Erdély életében egyetlen magyarországi kiállításon sem állított ki. Az 1980-as Künstler aus Ungarn című wilhelmshaveni kiállítás katalógusában több bitumenkép reprodukciója megjelent, és épp az ez alkalomból Maurer Dóra által készített fotók és diapozitívek alapján ismerjük e művek közül azokat, amelyek efemer jellegük miatt elpusztultak (Jeremiáda, Sokasodjatok, Elátkozott anyagbőség). Erdély Miklós hagyatékában ezek a könnyen egymáshoz ragadó, törékeny művek igen rossz állapotban maradtak fenn, némelyikük csak töredékesen. Egyes darabok azonban részben vagy teljesen restaurálhatóak, konzerválhatóak voltak, s e munkálatok eredményeként az 1998-as műcsarnoki életmű-kiállításon láthatott a közönség e műcsoportból egy nagyobb összeállítást. Hazai múzeumban csupán egy bitumenkép található, az Autópályáról a túlvilágra (Janus Pannonius Múzeum, Pécs). A cím Hajas Tibor halálára utal, s ez esetben az autópálya aszfaltja a bitumennek a túlvilágra utaló jelentésével van összefüggésben. A legnagyobb számban a genti Stedelijk Museum voor Actuele Kunstban vannak bitumenművek, amelyek nagy részét, pár embert leszámítva, eddig még senki nem láthatta.

Szőke Annamária / Erdély Miklós Alapítvány


Jelenlegi ismereteink szerint 16 munka köthető ahhoz a témacsoporthoz és címhez, melyet legegyszerűbben Armageddon-sorozatnak nevezhetünk, bár egyáltalán nincs sorozat jellegük (14 képről biztos, kettőről kisebb-nagyobb valószínűséggel állítható, hogy e sorozat része). Egyes képek – elképzelhető, hogy utólag – sorszámot kaptak (a legmagasabb az eddig ismert képeknél a 14., de van két 3. is), de a sorszámozás nem fedi a készülés időbeli egymásutánját. A 14. számú füzet, melyet Erdély Miklós 1981 körül használt, több vázlatot tartalmaz, melyek közül néhány egyértelműen e képekkel hozható kapcsolatba. A jelzetek és egyéb adatok alapján elmondható, hogy e képek – így a tematika (cím) is – 1980–1982 között keletkeztek.
Az Armageddon névvel a Bibliában egyetlen helyen találkozunk, János apostol mennyei jelenésekről való könyvében („Egybegyűjték azért őket a helyre, a melyet zsidóul Armageddonnak neveznek.” Jel. 16. 16. Károli Gáspár ford.). Ez a Megiddo városánál lévő hegy neve, Jezréel síkságának déli részén, ahol Isten seregei és az Antikrisztus közti végső csata zajlik. Megiddo város a Gáza – Damaszkusz közötti útvonalon volt, vagyis a tengerpart és síkság összeköttetését biztosító közlekedés érintette.
Az Armageddon-képeknél gyakori, hogy a képen látható formákat – nagyobb léptékű leképezés eredményeként – egy táj elemeinek tekinthetjük. Így eszünkbe juthat a Holt- tenger, az aszfalt-tó, a bitumennek egy, a régebbi magyar nyelvben földszuroknak vagy – épp e lelőhely miatt – zsidószuroknak is nevezett fajtája, ahol az aszfalt természetes állapotában található meg. Erdély e tényeknek minden bizonnyal tudatában volt, mint ahogy annak is, hogy a ma elsősorban útburkolásra vagy építkezésnél használt aszfalt a festészetben ugyancsak ismert volt, míg a 19. század végén ki nem ment a divatból. A romlékony és az idők során sötétedő lazúrfesték (gondoljunk Munkácsy Mihály képeire) mellett még egy jelentős eset ismeretes, amikor az aszfalt használata lényeges a képkészítésnél: Niépce kísérletei a fotográfia és a sokszorosítás területén. Itt az oldott aszfalt fény hatására változó tulajdonságát használják ki. Mindazonáltal Erdély munkáiban az aszfalt először mint anyag: fekete, csillogó, halmazállapotát hő hatására változtató massza jelenik meg (installációk, bitumenképek), s itt, az Armageddon-képeknél válik rajzolásra, később, oldott és más anyagokkal kevert formában pedig festésre alkalmas anyaggá.

Peternák Miklós / Erdély Miklós Alapítvány