The current exhibition in the Kisterem Gallery presents a selection of drawings from the latest series by Júlia Vécsei, titled Reality Exercises, produced during the last year or so. The drawings, which feature the artist’s customary purified forms and follow her signature compositional principles, are her reflections on the acutely topical issues and traumas of the migrant situation in Europe. This series marks a departure from Vécsei’s previous subjects, which were conspicuously devoid of a socially critical edge, for she now raises questions concerning the moral responsibility of the individual and of society, the axioms underpinning the Judaeo-Christian tradition in Europe, and the human rights of people who are driven to seek refuge from crisis. The dramatic emotionality in these questions posed is counterbalanced by the artist in the surfaces of her pictures, which grow increasingly colourful and are built up, within their individual frames, like a collage. The patches of translucent yellow, red and blue are interspersed, however, with attributes that recall ordinary leisure activities, but which have recently become associated with the international migration crisis, such as tents, fishing nets, and even the temporary waiting hangars of a no-frills airline, which illuminate the wretchedness of the European humanitarian emergency like a kind of visual Pavlov’s reflex. In every location – among the cordons that serve to encircle and/or separate, between the nets floating on the sea, or surrounding the tents – there are faceless human figures, “duplicated” in indigo, trying haplessly, like circus performers, to find their balance in the hesitantly balanced situations crafted by the artist. But who are these faceless people? What nation, religion and identity do they represent? And what kinds of situations are they attempting to counterbalance? Is their facelessness intended to substitute the artist, the viewer, or the victim of trauma? The drawings present a series of exercises in equilibrium. The physical postures are repeated across simple, pictogram-like illustrations, at times continuing ad infinitum, or until a status of stability is achieved. In the majority of cases, the questions Vécsei asks are what sort of personal and social responsibility one may feel during a crisis, and how one may recover from a loss of trust in one’s own country.
Mónika Zsikla
A Kisterem aktuális kiállítása Vécsei Júlia legfrissebb, a kiállítás címével azonos rajzsorozatának darabjaiból mutat be válogatást. Az elmúlt, közel egy éve készülő sorozat képmezői a művésztől megszokott letisztult formák és kompozíciós elvek mentén az európai migrációs helyzet nagyon aktuális kérdéseire és traumáira reflektálnak. A korábbiakban Vécsei témafelvetéseitől távol állt a társadalomkritikai él, ennek ellenére a jelen sorozat az egyén és a társadalom morális felelősségére, az európai zsidó-keresztény hagyomány alaptételeire és a krízisállapotból kitörni akaró, menekülő ember humán jogaira is rákérdez. A felvetett kérdések drámaiságát a művész egyre színesedő és az egyes kereteken belül kollázsszerűen akkumulált képfelületei ellensúlyozzák. A transzparensen ragyogó sárga, piros és kék színfoltok között azonban olyan, a mindennapok kellemes időtöltéseit idéző, ám egy ideje a nemzetközi menekültválsághoz kapcsolódó attribútumok tűnnek fel, mint sátrak, halászhálók, vagy akár a fapados repülőjáratok ideiglenes váróhangár építményei, amelyek pavlovi reflex módjára villantják fel az európai humanitárius válság áldatlan körülményeit. A bekerítő és/vagy szeparáló rácskordonok, a tengerben lebegő halászhálók és sátormotívumok között megjelenő, indigóval „sokszorosított” arctalan emberalakok pedig cirkuszi mutatványosok módjára próbálnak egyensúlyozni a művész által teremtett bizonytalan balansz helyzetekben. De kik ezek az arctalan figurák, miféle náció, vallás, és identitás képviselői, és miféle helyzetekben próbálnak egyensúlyozni? Arctalanságuk vajon a művész, a néző, vagy a traumát elszenvedő alany behelyettesíthetőségét szolgálja? Egyensúlygyakorlatok sora jelenik meg a rajzokon. Egyszerű, piktogram szerű ábrákon ismételt testhelyzetek, néhol egészen addig végtelenítve, amíg be nem következik a megfelelő állapot. Vécsei kérdése a legtöbb esetben az, hogy a krízisben milyen személyes és társadalmi felelősséget érezhet, és hogyan léphet túl a saját országával kapcsolatos bizalomvesztésen?
Zsikla Mónika