János Fodor: Lazarus taxon

8 September – 16 October 2015

janos_fodor_installation_view_1

Installation view with works of JÁNOS FODOR, Kisterem, 2015

janos_fodor_installation_view_3

Installation view with works of JÁNOS FODOR, Kisterem, 2015

janos_fodor_installation_view_11

Installation view with works of JÁNOS FODOR, Kisterem, 2015

janos_fodor_installation_view_8

Installation view with works of JÁNOS FODOR, Kisterem, 2015

janos_fodor_installation_view_9

Installation view with works of JÁNOS FODOR, Kisterem, 2015

janos_fodor_installation_view_13

Installation view with works of JÁNOS FODOR, Kisterem, 2015

janos_fodor_words_are_not_enough_2015_mixed_media_101x151x24,5cm

JÁNOS FODOR: Words are not enough, 2015

mixed media, 101 x 151 x 24,5 cm

janos_fodor_bedside_lamp_2015_mixed_media_26x60cm

JÁNOS FODOR: Night lamp, 2015

mixed media, 26 x 60 cm

janos_fodor_tomato_lamp_2014_mixed_media_15,5cm_3

JÁNOS FODOR: Tomato lamp, 2014

mixed media, 15,5 cm

janos_fodor_new_mirror_2015_glass_32,5x56cm

JÁNOS FODOR: New mirror, 2015

glass, 32,5 x 56 cm

janos_fodor_sms_victoria_2009_mixed_media_9x23x7,5cm

JÁNOS FODOR: Fog, 2009

mixed media, 9 x 23 x 7,5 cm

janos_fodor_revans_2013_durst_lambda_print_60,5x103,5cm_2

JÁNOS FODOR: Revans, 2013

durst lambda print, 60,5 x 103,5 cm

janos_fodor_sad_christmas_mixed_media_54x66x40cm

JÁNOS FODOR: Sad Holiday, 2015

mixed media, 54 x 66 x 40 cm

janos_fodor_pillow_2015_canvas_sponge_57x34x20cm

JÁNOS FODOR: Pillow, 2015

canvas, sponge, 57 x 34 x 20 cm

janos_fodor_dustpan_plastic_33x30x3cm

JÁNOS FODOR: Dustpan

plastic, 33 x 30 x 3 cm

kisterem-meghivo_fodor-janos

Scroll down for the english version

Bármennyire is játékosak az itt kiállított művek Fodor János kiállításán, és bármennyire a design, anti-design fogalmai jutnak róluk az eszünkbe, az alkotások mögött jelentéssíkok lapulnak meg. Azért lapulnak, mert a látvány elsődleges volta, a humor és a formai sokoldalúság képes arra, hogy ezeket a háttér információkat másodlagosnak éreztesse és ezért elsikoljunk felettük. Ez a megnyitószöveg mégsem fog egyenként végigelemezni minden tárgyat, ezért előre is bocsássanak meg, de lesznek dolgok, amiket Önöknek kell majd a művésztől megkérdezniük.
Engem a kiállítás előzetes megtekintése során jobban érdekelt az a komplexitás, ahogy a tárgyakhoz viszonyulunk, és ennek megközelítéséhez szeretnék segítségül hívni néhány szerzőt, akivel körüljárhatjuk ezt a kérdést. Henri-Pierre Jeudy „ Tárgy nélküli kommunikáció” című írásában például a tárgyak szimbolikus erejéről beszél, és arról, hogy ez létrejöjjön, fetisizálnunk kell azokat, de ezt rendszerint rítusok révén tehetjük meg. El is mesél egy esetet erről, ami érthetővé teszi szavait: „ 1990-ben, a caeni múzeumban néhány hétig kiállították Maria Antoinette cipőjét. A királynő lábbeliét a fehérre festett fal mélyedésébe helyezett üvegfalú ládába lehetett megtekinteni, vagy ki kellett várni, amíg a teremőr félóránként kimért, ünnepélyes léptekkel megjelenik, fehér kesztyűt húz, majd a szatén kispárnával együtt kiveszi az aranyozott cipőt az üveg mögül. Azután a kezében az értékes tárggyal odalép egy konzolhoz, beilleszti a kulcsot a zárba, mire egy oszlopféle emelkedik ki a padlóból, amelyre a teremőr megint csak nagy körültekintéssel ráhelyezi a cipellőt. Ehhez persze előbb fel kell emelnie az üvegburát, amelyet – miután a cipőt az előírt rituálés szerint gondosan elrendezte – azonnal visszahelyez a helyére. Ezek után visszaballag a székéhez, lehúzza a kesztyűjét és leül.”
Míg ebből a példából jól érezzük a fetisizálás folyamatát, fontos különbséget fedezhetünk fel benne Fodor János megközelítéséhez képes. Ő ugyanis a tárgyakat nem fetisizálja műtárgyként, hanem fordítottan gondolkozik, és keresi azokat az objektumokat, motívumokat és jeleket, amelyeket a mindennapi élet fetisizált és változtatott olyan jelentéssel teli fogalommá, ami sokkal többet jelent mint maga a termék. Ilyen lehet a Boci csoki, a Tükör magazin, a Balaton sör, Arany Fácán paradicsompürés doboz, vagy a kínai piacok teherhordásra használt nagy téglatest formájú szatyrainak anyaga, vagy a csiszolt gyémánt standard formája– csak hogy néhány olyan motívumot említsek, amellyel találkozhatunk a kiállításon. Ez a fordított gondolkozás teszi lehetővé, hogy a művekre egy „Aha” élménnyel tekintsünk és rájöjjünk, hogy miért épp ezeket tette kép-tárgyainak központi elemévé.
Ha már a tárgyak és a műtárgyak viszonyáról beszélünk, a másik idézett szerzőnk George Kubler lehet, aki az 1962-ben írt, „Az idő formája” című művében a tárgyak történetét járja körül. Számára az egyediség és a többszörözés, a variációk létrehozása technológiai újítás vagy más hatás révén kiemelten fontos részei az produktumok történetének. Ahogy írja: „ Úgy tűnik, hogy a tárgyak a maguk képmására hoznak létre más tárgyakat, mégpedig olyan emberi közvetítők révén, akiket a fejlődés…lehetőségei már magukkal ragadtak…A tárgyak szaporodásának megvannak a maguk szabályai, amelyeket most meg kell vizsgálnunk….Másolatok nélkül sohasem lenne elegendő az ember készítette tárgyakból, a szemétbe dobás vagy elvetés nélkül viszont túl sok lenne a használhatatlanná vált tárgy. Ezzel a folyamattal kapcsolatban álláspontunk maga is folyamatosan változik, így kettős nehézséggel nézünk szembe: követnünk kell a tárgyak változását, és ezzel együtt a változásokról formált eszmék változását is.”
Fodor a sokszorozás és változtatás folyamatait is a művészet szabadságával kezeli, anyagot vált, gyémántból gumit, csokoládéból plexit vagy betont, karácsonyfából lámpatartót, szögesdrótból burát újít illetve az egyedit megsokszorozza, ezért a többszörözés folyamatának aktív részese és alakítója. Számára ez akkor nyer értelmet, ha az ismétléssel az eredeti elveszíti tartalmát és jelentését, így szó szerint mű-tárggyá változik. A objektumok ilyen átértelmezése és újra kontextualizálása János művészetének alapját jelenti.
Hogy ezt mi alapján teszi, azt fejtsük meg Norbert Bolz: Konzumista kiáltványa alapján: „ …Felállíthatjuk a konzum háromlépcsős modelljét: – Korábban világosan artikulálható igényekről volt szó, ahol a vásárló azt követelte: Elégíts ki! – Amikor minden szükséglet tartósan kielégült, a vásárló követelése így hangzott: Csábíts el! Ezzel feltárult a vágyak ökonómiájának világa,amely látszólag végtelen garanciát állít ki a kapitalista gazdaság számára – hiszen hol is érhetne véget a kívánságspirál? – Ma a vásárlót a meta-preferenciák – ahogy Hanry Frankfurt filozófus fogalmaz, másodrendű vágyak – irányítják és ő azt követeli: Változtass meg! A márka ebben a folyamatban a vásárló transzformációjának médiumává válik, „ Maga a fogyasztó a termék”. A neveléshez és a terápiához hasonlóan itt is az emberek megmunkálásáról van szó. A siker kritériuma nem egyszerűen csak a kapcsolódó kommunikáció, hanem az emberek megváltoztatása.”
Fodor János is ezen dolgozik. Meg szeretne változtatni minket, hogy a fogyasztói világod könnyedebben, ragaszkodásmentesen fogjuk fel és fogyasszuk, és jöjjünk már rá végre, hogy az élet számtalan olyan tárgyakhoz is kapcsolódó helyzetet kínál, amely a maga költőiségével a művészet határa lép. Azért vagyunk itt, hogy ezt felismerjük és innen kilépve mi is másként nézzünk a világra hazafelé menet.

Petrányi Zsolt

The works on display at the János Fodor exhibition are full of fun and conjure up concepts of design and anti-design, yet however much this is true, they also conceal multiple layers of meaning. “Conceal” is the operative word, because the primary aspects of the spectacle – its humour and its diversity of form – may make this background information appear incidental, so it could easily pass us by unnoticed. This opening address is not intended to analyse each object one by one, so you must forgive me, for there will be some questions you will have to address to the artist himself.
On my preliminary visit to the exhibition I was rather more interested in the complexity with which we relate to the objects, and in approaching this question I would like to rely on the assistance of a few authors, who can help guide us around this topic. Henri-Pierre Jeudy, for example, in his work titled “La Communication sans objet”, speaks about the symbolic power of objects, and about how, in order for this to come about, we need to fetishise them, although we are often able to do this through rituals. To clarify his point, he relates a specific instance: “For a few weeks in 1990, at the museum in Caen, Marie Antoinette’s shoes were on display. One could observe the queen’s footwear in a glass case kept in an alcove in the white-painted wall, or else one had to wait for the museum guard to appear, every half hour, as he stepped out ceremoniously, pulled on white gloves, and lifted out from behind the glass the satin cushion bearing the gilded shoes. Then, with the treasured object in his hands, he proceeded to a console and inserted a key in the lock, at which a kind of column rose up out of the ground, on which the guard, again with the utmost circumspection, now placed the shoes. First, of course, he had to lift up the glass cover, which – having arranged the shoes in accordance with the prescribed ritual – he immediately put back in place. He then strode back to his seat, took off his gloves, and sat down.”
Whilst this example gives us a clear sense of the process of fetishisation, there is an important difference when compared with the approach of János Fodor. Fodor does not fetishise objects as artworks, but thinks in reverse, seeking out objects, motifs and ciphers which have become fetishised by everyday life, and which are thereby transformed into concepts with far greater meaning than the one possessed by the objects themselves. These include Hungarian branded products (the chocolate Boci, the magazine Tükör, the beer Balaton, and the tinned tomato purée Arany Fácán), the large, rectangular material from the tents of Chinese markets, which is used for bearing loads, or the standard shape of a polished diamond – to mention just a few of the motifs we can see in the exhibition. This flipside thinking leads us to experience “aha” moments of realisation when we look at the works and figure out why the artist chose exactly these items as the central components of his picture-objects.
Since we are on the subject of the relation between objects and artworks, the second author to quote from might as well be George Kubler, who tackled the history of objects in his 1962 work, “The Shape of Time”. For Kubler, uniqueness and reproduction, the creation of variations through technological innovation or other influences, constitute important elements in the history of products. As he wrote, “It is as if things generated other things in their own images by human intermediaries captivated with […] possibilities of sequence and progression […]. [The] propagation of things may obey rules which we are now obliged to consider. […] Without copying there would never be enough of any man-made thing, and without waste or discard too many things would outlast their usefulness. Our attitudes towards these processes are themselves in constant change, so that we confront the double difficulty of charting changes in things, together with tracing the change in ideas about change.”
Fodor also deals with the processes of copying and change with artistic freedom, using alternative materials, changing diamond into rubber, chocolate into acrylic glass or concrete, a Christmas tree into a lampstand and barbed wire into a lampshade, or else multiplying one-off items, making him an active part of the replication process as well as its creator. For Fodor, this acquires meaning if, through the act of copying, the original thing loses its content and sense, and becomes, literally, an “art object”. This redefinition and recontextualisation of objects lies at the foundations of János Fodor’s art.
To help us understand the motivations behind his work, let us turn to the “Consumerist Manifesto” of Norbert Bolz: “[…] We may set up a three-stage model of consumption: – Previously, there were clearly articulable demands, to which the consumer would say, “Satisfy them!” – When every need was continually satisfied, consumer demand was now expressed as, “Tempt me!” This opened up the world of the economy of desires, which provides an apparently unlimited guarantee to the capitalist economy – after all, where could the spiral of wishes ever end? – Nowadays, guided by meta-preferences – second-order volitions, as formalised by the philosopher Harry Frankfurt – the consumer cries, “Change me!” Within this process, the brand becomes the medium through which the consumer is transformed. “The product is the consumer himself.” As in education and therapy, what is at play here is the manipulation of people. The key to success is not merely the associated communication, but the transformation of people.”
János Fodor also works in this direction. He would like to change us, so that we may conceive of the consumer world – and consume – with less insistence and fewer preconceptions, and so that we may understand at last that life throws up so many object-related situations whose inherent poetry straddles the border of art. We are here now in order to realise this, so that when we leave, we too may look at the world differently on our way home.

Zsolt Petrányi