Anna MARK: Minden helyekről / All About Places

1 July – 9 September 2022

Márkus Anna: Minden helyekről…

Miről szóljon egy megnyitó beszéd? Tanácsért magához a művészhez, Márkus Annához fordultam, aki így írt a műkritikus feladatairól 1948-ban a Válasz című folyóirat hasábjain: „Nem kell a műalkotásnak más formanyelven amúgy sem kifejezhető tolmácsolására törekedni, mert ez […] szépirodalmi ambíciókra csábít, ez viszont legtöbbször nem helyes, mivel csak nagy tehetségek rendelkeznek olyan kifejező készséggel, ami lehetővé teszi, hogy a kritikus irodalmian tudja ismertetni a műalkotásnak a művészi mondanivaló és esztétikai megfogalmazás által létrejött egységét. […] ha a nézőnek helyesen irányított szempontokra hívják fel a figyelmét, maga is rájön a kép művészi értékére, sőt befogadja, ha nem befolyásolják.”

Írta ezt Márkus Anna alig húsz évesen. Hogyan került egy húsz éves főiskolai hallgató a Válasz szerzői közé? Anélkül, hogy unalmas vagy érdektelen életrajzi adatok ismertetésébe fognék, fontosnak gondolom bemutatni azt a szellemi közeget, amelybe a művész már nagyon fiatalon, családja révén került. Anyai nagyapja Vészi József író, újságíró, országgyűlési képviselő volt, számos neves lap főszerkesztője. Az ő legidősebb lánya, Vészi Margit Molnár Ferenc íróhoz ment feleségül, közös lányuk, Molnár Márta (második férjének nevével, ismertebben, Sárközi Márta) író, műfordító 1946 és 1949 között a Válasz című folyóirat kiadója és szerkesztője, Márkus Anna unokatestvére volt. Anna már egészen fiatalon otthonosan mozgott a magyar irodalmi és képzőművészeti életben.

Fontos szereplője volt fiatalságának a szintén rokon Mándy Stefánia költő, művészettörténész, aki néhány gimnazistának, köztük Annának és barátainak a saját lakásán tartott művészettörténeti szemináriumokat az akkori kortárs művészetről. Elvitte a fiatalokat számos festő – például Bálint Endre, Anna Margit, Korniss Dezső –műtermébe, hogy közvetlenül ismerkedhessenek meg velük és képeikkel.

Márkus Anna 1946-tól festőnek tanult a Képzőművészeti Főiskolán. Az imént idézett cikke egyike a Válaszban megjelent három írásának, amelyek Vajda Lajos, Barcsay Jenő és Nagy István kiállításairól szólnak. A névsor utat mutat, hiszen jelzi a festőnövendék érdeklődésének irányait, azokat a festői problémákat, amelyek munkássága során őt is foglalkoztatták, azokat az érett mesterekben méltatott minőségeket, amelyek később az ő munkáin is megfigyelhetők.

Vajda Lajos képeinek a valósághoz való viszonyát csodálta, a teremtett világot, ahol egyensúlyban, szétválaszthatatlan egységben van a külvilág és a művész saját fantáziája, érzései, gondolatvilága. Lenyűgözték Vajda érzékenységükben is biztos vonalai, arányérzéke, torzítás- és indulatmentessége.

Barcsay Jenő munkáin a konstrukció, az elemek egymáshoz való viszonya, a sokszor színekkel kifejezett fények és ritmusok, az egyszerű formák, a formai redukció ragadták meg figyelmét.

Nagy István művészetében a népművészet egyszerű kifejezésmódját, a szokatlan ritmusérzéket és a fegyelmezettséget tisztelte. Kiemelte a finom színhasználatot, amelyet a pásztorfaragásokéhoz hasonlított, míg a képeken a foltok ismétlődését a népballadák sorainak visszatérésével vonta párhuzamba.

Mindezekből Anna Mark munkáin sok összetevő visszaköszön, líraiság és konstrukció egyaránt sajátja, jellemző rá a valóságnak a művész belső világán átszűrt láttatása. Ennek megfelelően művészetéhez az intellektuális vizsgálódáson, az érzékiségen és a szelíd humoron keresztül vezetnek utak. Utóbbi fegyelmezett képeinek különösen szerethető vonása, amelyet egy váratlan kanyart vevő vonalban, egy rózsaszín árnyalat szabadságában, vagy egy a nehézkedés törvényeire fittyet hányó motívumban fedezhetünk fel. Vera Molnár fordulatát kölcsönözve, aki szintén a második világháború után induló és Franciaországban kiteljesedő magyar művészgeneráció tagja, ez a „rendetlenség a rendben”.

Térjünk rá arra a prózai kérdésre, hogy mi látható a képeken? Talán közelítsünk a kiállítás címe felől: Minden helyekről… szól Anna Mark művészetében. Képei helyeket idéznek. Ismert néhány olyan hely, amely ihlető forrásául szolgált, mint Vészi nagyapa izbégi birtoka Szentendre mellett, ahol gyermekként a nyarakat töltötte, a görög szigetek fehér épületei, vagy Anna vidéki háza Franciaországban (ahogy ő hívja, a telek, le parchet), ahol nagyon szeret időzni, és amely szerepel a Sarkantyu Illés által készített portréfilmben is (Anna Mark: G209). Az ihletadó helyek soha nem felismerhető, direkt utalásokként jelennek meg. Noha munkáját konkrét látvány inspirálja, képei elvontak, egyszerű geometrikus formák és érzéki felületek hozzák mozgásba képzeletünket.

A Kisterem Galéria két termében látható munkák egymástól eltérően idézik fel a művész számára fontos helyeket. Az egyik terem monokróm reliefjein építészeti elemek felvillantásával külső tereket, épületeket látunk. Reliefjei az általa kidolgozott speciális technikával készülnek, a márványpor, homok és műgyanta keverékéből álló anyagot festőspaklival, festőkésekkel keni a felületre. A kiállított monokróm, fehér felületeken a faktúra minősége, porózussága, a felvitt rétegek közötti leheletnyi különbségek teszik líraivá az átgondolt, sokszor a formák pozitív-negatív változatainak játékára építő kompozíciókat. A rétegesség építészeti rajzok és régészeti feltárások asszociációit hordozza. A reliefek befogadását meghatározzák a fényviszonyok, a napszak, a beeső fény szöge és erőssége alakítja az árnyékokat, a kontúrok intenzitását, a felület minőségét. Hosszan, többször nézve a reliefek állandóság és változás keveredésének élményét adják.
Anna Mark minden nap rajzol, építészeti indíttatású motívumok kerülnek a papírra, a megannyi részletben, az apró, árnyalatnyi különbségekben mutatkozik meg végtelen fantáziája és érzékenysége. A reliefek sokszor a papíron születő ötletek átiratai. Az alkotás közvetlenségét hivatott felvillantani a bemutatott néhány tollrajz.

A másik teremben az 1970 körül készült, piros alapszínre komponált, Magyarországon eddig még be nem mutatott olaj-papír munkák bensőséges hangon szólnak az emberlakta környezetről. Mindkét teremben emberlakta, ember által épített és használt környezetről van szó, de míg a reliefek esetén mintha kívülről látnánk az épületeket, addig a korábbi papírmunkáknál belső terekben járunk. A piros rajzok a ház ősképét idézik, akárcsak Louise Bourgeois A görbe ház (2010) című parányi rózsaszín márvány szobra a Whitney Múzeumban, amely, akár a gyerekrajzok, nagyon redukált eszközökkel, csak az ajtó és ablaknyílások bemélyedésével, valamint a tető és a fal síkjának találkozásával írja körül a ház, az otthon képét. A szobor személyességét a hajlított forma adja. A márvány tömör, nem lehet belátni a belső terekbe, amelyek az emlékeket hordozzák. Anna Mark rajzainak nincsen címük, az ábrázolás tárgya nagyon kevéssé meghatározott, felismerhetjük ugyanakkor egy ház körvonalát, vagy egy támlás szék alakját, bent vagyunk, de a konkrét utalások mellőzésével a művész teret enged a nézőnek, hogy saját élményanyaga költözhessen a művekbe. Itt sem találunk teljesen szabályos egyenes és szögletes vonalakat, a formák organikusak, a felületek nem homogének, egyenetlenek, hordozzák az idő nyomait.
Kissé kilóg az építészeti kérdéskörből az a fekete relief, ami a piros művek mellett függ. A durvább, érdes, matt, meleg fekete felületből kiemelkedő szabálytalan körvonalú formák szerszámokra emlékeztetnek. Eszünkbe juthatnak róla Louise Nevelson nagyméretű, fekete monokróm szobrai, amelyeken a talált tárgyak, bútoripari hulladékok sorolása Anna Mark munkájához hasonlóan egy szövedéket hoz létre, amelyben az egyes tárgyak felismerhetőségének nincs jelentősége, a lényeg a használati tárgyak hordozta emlékezet.
Anna Mark fiatal korától érdeklődött a néprajz iránt, kötődése a magyar népművészethez a tárgyak gyűjtésére ösztönözte, az ötvenes évektől kezdve gyűjtött különféle szerszámok és eszközök veszik körül otthonában is. Ezek közül elhoztunk néhányat – egy kulcsot egy gyalut és két viaszformát. Az eszközök, az ember környezete, magukon viselik a múlt, a használat nyomait. A kopások, a fényes fafelületek, a deformálódások, hasadások a korábbi igénybevétel, megannyi érintés lenyomatát őrzik, az egykor jelenvoltakat idézik, a valaha létezettek bizonyosságát jelenítik meg.

Nézzük meg mindezt és emlékezzünk minden helyekre Anna Markkal közösen!

Árvai Mária