Kiállítás
A Silent Movie / Egy némafilm
videóinstalláció,
2007, DVD, 15min 3s
A 90-es évek eleje óta Villesen videomunkái azoknak az embereknek a mindennapi életéről, társadalmi és családi körülményeiről mesélnek a legegyszerűbb és legtermészetesebb módon, akiknek a személyisége, munkája, élete valamilyen okból felkeltette a művész érdeklődését. Villesen munkáit nagyban inspirálta a házivideó spontán és nyers esztétikája. Tetten érhető ez abban az érzékeny és diszkrét szemléletben, ahogyan a kiválasztott embereket és tűnődéseiket mindennapi életükön, személyes emlékeiken és érzéseiken megmutatja.
Ahogy egy nemrég készített interjúban hangsúlyozta, munkáinak két meghatározó oldala van: egy a konkrét találkozásokhoz kötődő érzelmi, amely kapcsolódik a társadalmi viszonyok és normák felépüléséhez és szerkezetéhez, illetve a nemi és a szexuális identitás kérdéseihez is. A munkák másrészt magával a reprezentáció kérdésével foglalkoznak; a történetírás, a dokumentálás, az objektivitás és szubjektivitás fogalmaival, valamint annak a kérdésével, hogy kinek szabad, illetve kinek kiváltsága a megnyilatkozás. Szintén ebből az interjúból megtudhatjuk, hogy az utóbbi időben a némafilmek is felkeltették Villesen érdeklődését, hiszen fokozott figyelmet irányítanak az arckifejezésekre, gesztikulációkra, egy bizonyos számára fontos szemléletre.
Érdeklődése a némafilm iránt összekapcsolódott a Budapesten vendégművészként megtapasztalt nyelvi korlátok leküzdésének lehetőségével.
Új videóinak premierje egy korábbi sorozatához kapcsolódik. A Kisteremben most részben látható a Script for a Silent Movie (Forgatókönyv egy némafilmhez) fotóinstalláció, amely a Műcsarnok megbízására készült az „Álmok égő tájain – Kortárs észak-európai művészet” című kiállításra. Az új videók a fotósorozathoz hasonlóan Kodolányi Sebestyén filmrendezővel és fotóssal együttműködésben jöttek létre, és egy sétára invitálják a nézőt Budapest egykor legendás művészklubjába, a „Fészekbe”.
A A Silent Movie (Egy némafilm) és a 48 Western Magazines (48 nyugati folyóirat) című munkákban Molnár Évát, a Fészek Klub művészeti igazgatóját látjuk, amint körbevezeti Gitte Villesent és Kodolányi Sebestyént a klubban, miközben gesztusain egyre érzékelhetőbbé válik erős kötődése a klubhoz, a rááldozott több mint 50 év minden öröme és gondja. Az A Silent Movie (Egy némafilm) című műben amellett, hogy Villesen narrációja feliratokon jut el a nézőhöz, a filmet a svéd zenészekből álló Mattie Bye and the Panoptikon Orchestra kísérik, akik lemezek készítése mellet kíséretként némafilmek vetítésein is közreműködnek.
A Műcsarnok Menü Pont Galériában november 11-ig látható 48 Western Magazines (48 nyugati folyóirat) című munkában Hegyi Dóra fordításában szólalnak meg Molnár Éva történetei, többek közt a Kádár-korszak alatti nehézségekről, s arról, hogyan sikerült nem kis ügyeskedéssel külföldi folyóiratokat és könyveket rendelni a klub könyvtára számára.
A kiállítással egy időben a tranzit.hu bemutatja Gitte Villesen – Kodolányi Sebestyén: Script for a Silent Movie (Forgatókönyv egy némafilmhez, 2006) képeslapsorozatát.
Támogatók: Danish Art Council, Műcsarnok, Budapest



