Kiállítás
A kiállításról
A fiatal képzőművész 2003-ban végzett a Képzőművészeti Egyetem intermédia szakán. Művei nem kötődnek műfajokhoz, készít videókat, fotókat, szobrokat, rajzokat. A gondolatok, fogalmak tárgyként történő megjelenítése is foglalkoztatja, a kiállítás e szobrok köré szerveződik. A Kisteremben kiállított szobrok részben saját rajzainak térbeli megjelenítései, egy-egy összetett gondolatkör szinte szimbólumokra redukált sűrítményei. Horváth mindennapos művészeti gyakorlatának része a rendszeres rajzolás is. A rajzok, amelyek szintén helyet kapnak a kiállításon, a létezés bizonyos emocionális és/vagy intellektuális kliséit követik nyomon, gyakran friss, humoros reakciókkal az aktuálpolitikai hírekre és a világban zajló fontos eseményekre is.
Erőss Nikolett
Horváth Tibor munkáiról
Egy általam találomra felcsapott fizikatankönyv, miután siet leszögezni, hogy a mérési hibákat kiküszöbölni soha nem tudjuk (milyen megkönnyebbülés!), csak csökkenteni, erre három lehetséges módszert sorol fel. Kezdve a többször egymás utáni mérésnél, a mérőeszköz technikai finomításán át jutunk el ennek a környezetétől való elszigeteléséig. Gondolkodom közben, Horváth Tibor vajon honnan kezdte, amikor nekifogott kilóliterméter című munkájának létrehozásához. A megformálandó idea ugyanis csak látszólagos egyszerűségéhez fogható bonyolultságot rejt: olyan “valamit” alkotni, ami egyszerre tesz eleget mindhárom, a címben jelzett szempontnak - nevezetesen egy kiló, egy méter és egy liter - távolról sem egyszerű vállalkozás.
Szögezzük le: amit a kiállítótérbe érkezve műként felismerünk, még nem feltétlenül azonos azzal. A kilóliterméter ugyanis maga a hiátus, a szoborba foglalt nemszobor. A lebegni tűnő márványtömbbe faradott egy méter hosszú vájatot egy liter víz tölti ki, aminek súlya egy kilógramm - ez lenne a cím mondattá fogalmazva. A márvány így valójában foglalata a műnek, nagyívű túlzás, szerepzavar. „Az életben nélkülözhetetlenek azok a fogalmak, melyekkel mennyiségeket fejezünk ki” - mondja azonban megnyugvásunkra a már idézett fizikakönyv, és ebben a pillanatban helyreáll a rend: nem is egy, három nélkülözhetetlen fogalmat látunk a márvány által megtestesülve.
A mértékegységnek hagyományosan van értelmük, ha együtt szerepelnek azzal, mire vonatkoznak, itt azonban tökéletes nyelvi nonszenszet alkotva magukra maradnak (az „egy méter kilóliter, egy kiló literméter és egy liter kilóméter” szerkezeteket a további nyelvi nonszenszek visszavágása érdekében elvethetjük). Ami biztos, az maga a márvány: fogalmi kísérletek sokat látott, hűvös támasza.
Csak az értelmező, higgadt tekintet számára tűnhet úgy, hogy a betonból készült, de lényege szerint síkbeli, így elrajzoltságát leplezni nem tudó kétfejű bárányfigura testén látható (még inkább abból vétetett) „biologo” felirat is hasonló nyelvi nonszensz. A mindennapjainkat átszövő mindújabb marketing-lelemények régen túlvannak már a racionalitás szabta határokon, minden mindennel frigyre léphet az eladhatóságnak szentelt oltár előtt. Lehet bio a logó, a beton, de még a félresikerült klónozásból született kétfejű bárány is, ha az előnyösebb piaci pozícióhoz segíti kitalálóját. Az össze nem férő fogalmak karrierje beláthatatlan, és idővel úgy kötnek meg a nyelvben mint a beton. Lebontani őket nehéz, egyszer talán maguktól szétesnek. A biogazdaság a minimális beavatkozás eszményével az egyik oldalról, a klónozás a (jelenleg elképzelhető) maximális beavatkozás késztetésével a másikról hívogat szép jövőt ígérvén, a szegény állat kemény betonfejével meg azt sem tudja, merre induljon. Maradna inkább, ahol eddig, reménytelen tétlenségbe merevedve.
A kiállítás súlypontjait e két szobrászati munka jelenti, kontextusát azonban a jegyzetszerű, az ötletek gyors rögzítésének igényével készült rajzok teremtik meg. Jól tudjuk, ezekből még bármi lehet, számos közülük továbbalakul, mások maradnak villanásszerűnek, olyan kitűntetett pillanatok részeseivé téve minket, látogatókat, amelyekben a megformáltság, vagy a műgond helyét bőséggel töltik ki szabad asszociációk, keserűen ironizáló jegyzetek, nehéz szívvel és könnyű kézzel papírra vetett gondolatok.
Mintha csak véletlenül, úgy kerül elénk a galéria máskülönben tisztes fehér falainak szégyenfoltja, a zsákból kibúvó szög, a vakolatra rajzolt falfirka: ÜSA. - ártatlan szövegromlás tanulságokkal. Nyelvi jelek olvasztótégelye, üzenőfal, a birodalom neve, ahogy felénk írják. Sejthető, mi lehetett egykoron, de aztán mindenki javított rajta egy kicsit, jelezte, hogyan lenne inkább a sajátja, saját támasza vagy ellensége, tökmindegy, a lényeg, hogy viszonya van vele. Esetlen, de nem ártatlan: figyelmetlenségből maradhatott a kiállításban.
A művész leginkább is nyelvet újít, szavakat képez nehezen körülírható, tágas jelentésudvarokkal. Nyomában idegen fogalmak ismernek egymásra szövetségesként, hogy együtt bújjanak ki a megszokás szűkösségéből és jelezzék felénk, hogy minden lehetséges, hacsak egy gondolatnyi időre is.
