Kiállítás

2006. július 18. - augusztus 4. Zuzu-Vető Zuzu-Vető kiállítás

Válogatás a Zuzu-Vető művészpáros (Méhes Lóránt és Vető János) 80-as évek elején készült műveiből

A magyar avantgárd képzőművészeti szcéna megmozdulásai ekkortájt kerültek át a tiltottból a tűrt kategóriába. Az elmúlt években több kiállítás is foglalkozott ezzel az izgalmas, lendületes korszakkal, mégis érdemes mindig más részletek és szempontok alapján újra és újra megmutatni azt a művészetet, ami akkor - talán nem túlzás így fogalmazni - elviselhetővé, sőt vidámmá is tette sokak számára az életet. A Zuzu-Vető páros az időszak legeredetibb és legszórakoztatóbb alkotói közé tartozott. Műveik egyszerre voltak radikálisak és líraiak, a legkülönbözőbb anyagok és tárgyak felhasználásával készültek, a kiállításaikon pedig a zene és a költészet is szerepet kapott. A munkák egy része, mint akkoriban sok rendkívül fontos műalkotás, elveszett vagy megsemmisült. A kiállításokat rosszul vagy egyáltalán nem dokumentálták, ezek tanulmányozása pedig inkább archívumi kutatómunka, semmint műélvezet. Vető János nyári itt tartózkodása során az alkotókkal közösen sikerült összeállítani egy olyan anyagot, amely a keletkezése óta nem volt hozzáférhető a kiállítás-látogatók számára. Méhes és Vető saját kifejezésmódjukon szólva külön-külön azóta is aktív tagjai a művészeti életnek.

Zuzu-Vető 1981-1986

Méhes Lóránt és Vető János a budapesti underground művészet 70-es évekbeli konceptuális és fluxus jellegű csoportos eseményeinek (pl. Balatonboglári Kápolna Tárlat, Kex koncertek, Rózsa presszó akciók, FMK-kiállítások, Hajas Tibor performanszai, Bódy Gábor filmjei stb.) résztvevői voltak. Méhes festőként, Vető fotósként 1981-től 1986-ig Zuzu-Vető, majd ZuzuKína néven szerzőpárost alkottak, és Baksa Soós Jánost, Hajas Tibort és St.Auby Tamást mesterül választva létrehozták a „posztmodernista szociálimpresszionista neobarbár” művészet fogalmát. Filctollal rajzolt A4-es lapokat, sprayjel festett vásznakat, kiszínezett fotókat, kövekből, csontokból, tranzisztorokból applikált szobrokat és általuk „kertnek” nevezett, műveikből és talált tárgyakból rézgáliccal, gyöngyökkel, porfestékkel rendkívül színessé tett installációkat készítettek. A „kert” egyaránt utalt a szocialista úttörőtáborok sátrai elé kötelezően kavicsokból és virágokból épített dekorációra és a zenre. Kiállításaikhoz hozzátartoztak a megnyitókon előadott improvizatív zenei darabok és performanszok.

A posztmodern első nagy hullámában nem csak a médiumok és az anyagok használatában voltak Magyarországon elsők, és a megújuló festészeti tendenciától eltérően „mások” (első közös rajzsorozatuk címe: Más). Munkáikban új volt a radikális és frivol hangnem és új volt a politikai-kulturális szimbólumok ironikus és következetes kisajátítására alapozott koncepció is. A „posztmodernista szociálimpresszionizmus” szimbólumaiból (négyszögletes kerék, antenna, vörös csillag, New York-i és budapesti Szabadság-szobor, szív, traktor, gyár, lakótelep, koponya stb.) konstruált Zuzu-Vető munkák spontaneitásában, színességében, látszólagos primitívségében és címében rejlő humor kritikus, de a közösen létrehozott műalkotás frissességében, elevenségében rejlő energia mágikus igényű is. A magánmitológiák korában (Hegyi Lóránd) a Zuzu-Vető páros olyan közösségi művészetet képviselt, amely hitt abban, hogy a valóság művészi (képzőművészeti, költői, zenei) leképezése nemcsak hogy elviselhetőbbé teszi a valóságot, de meg is változtatja azt. A művekkel mágikusan „előidézett” magyarországi politikai átrendeződés időben egybeesik különválásuk okával, a szerzőpáros tagjainak belső, szemléleti átrendeződésével: Méhes transzcendentális élményével, Vető szabadság-igényének a beteljesítésével.

A Kisteremben kiállított művek (Jó idő, Csimbam, Fütty, Neutrin-ócska, A művészet katonái a stadionban stb.) egy-egy Zuzu-Vető kiállítás darabjai. A kiállítások mint összművészeti produktumok egyszeriek, megismételhetetlenek. A kiállítások rekonstrukciója, a munkák felkutatása ma a művészettörténeti kutatás feladata. A megmaradt Zuzu-Vető darabok és dokumentumok egy „Jó idő”, egy „űrkőkorszak” relikviái.

Forián Szabó Noémi