City Theater

Tomislav Gotovac, Neša Paripović, Ewa Partum, Jerzy Treliński

curator: Péter Szörényi

curator assistant: Viktória Popovics

29 September – 27 October 2017

The exhibition is a coproduction of Kisterem, Trapéz Gallery, Vintage Gallery and OFF-Biennale Association. Supported by Czech Center, Erste Stiftung

selfidentification_small

EWA PARTUM: Self-Identification, 1980

photo collage, 30x40 cm

A szocialista ember hétköznapja -munka, kikapcsolódás és pihenés – tudható a munkásmozgalmi szlogenekből. A hétvégén kicsit többet pihen. Ünnepnapokon vidám, bár tudja, a nagy cél még sok munkát követel, mégis örül, hogy részese lehet a szocializmus közös építésének. Hétközben munkába jár és ügyes-bajos dolgait intézi. Büszkén áll a hivatali sorban, ahogyan az ünnepi felvonulásokon is büszkén menetel, munkája értelmének biztos tudatában. A város tereit rendeltetésszerűen használja: az utcán csak közlekedik, a padra ül le és nem az aszfalton terpeszkedik, ahol sört mérnek, ott sört iszik, de mértékkel, és a legfontosabb, hogy messziről kerüli a botrányt. Minden a forgatókönyv szerint megy – elviekben. A művészek is ebben az ideális városi díszletben munkálkodnak, amely mögött lassan mállik szét a szocializmus építménye. Ők éppen erre, a kulisszák mögötti világra mutatnak rá. Nem kerülik a botrányt, mivel a botrány az igazságra vonatkozik, az igazság pedig botrányos.
A művészet hivatalos intézményeiből kiszorított progresszív művészek köztéri akcionizmusa kényszerűség és lehetőség egyaránt. Mód arra, hogy a légüres kulturális és politikai tér ellenére mégis megjelenhessenek a nyilvános szférában, és felmutassák a gondolkodás szabadságát és a művészet autonómiáját. A városképbe való beavatkozás, a napi rutin megakasztása egy szokatlan gesztussal vagy performansszal, a hétköznapokat ünneppé formáló közösségi események és happeningek célja a járókelők elgondolkodtatása politikai, vagy akár teljesen hétköznapi kérdésekről.
Ezek az akciók erős kontrasztban állnak a szocialista vezetés által szervezett hivatalos örömünnepekkel. Ironikus és gúnyos válaszokat adnak a vezető tiszteletére vagy a munka ünnepére szervezett felvonulásokra, kisajátítják és újraértelmezik a propaganda eszközeit, így kritizálva a mögötte álló ideológiát. Ugyanakkor a köztér játszótér is. Ideális terep a művészet számára, hogy kísérletezzen, saját fogalmiságát vizsgálja.
A hatvanas és hetvenes évek neoavantgárd művészete radikálisan kiterjesztette a művészeti megnyilvánulások lehetőségeit. A művészek úgy gondolták, hogy a hagyományos képzőművészeti formák alkalmatlanná váltak a szocialista diktatúra által meghatározott nyelv és a mindennapok mögötti valóság megragadására. A köztéri akciók során kritikailag viszonyultak a társadalmi normákhoz, és ezt a reflexív gondolkodásmódot terjesztették ki az élet minden területére.
A kiállítás a régió művészeinek pozícióin keresztül hoz példákat a neoavantgárd köztéri akciók irányaira és lehetőségeire. Az egymástól sétatávolságra lévő helyszíneken megjelennek a hivatalos felvonulásokra adott válaszok: a városi intervenciók, performanszok, és a spontán szervezett közösségi, művészeti események dokumentációi, ezek mellett pedig a politikai megszorítások miatt visszafogottabb, szinte láthatatlan városi minimálakciók, akciófotók.

On weekdays, the socialist man works, unwinds, and relaxes—as labor movement slogans tell us. During weekends, they relax a bit more. On holidays, they are happy, albeit knowing that the grand objective still demands lots of work; yet they are delighted to be part of the collective construction of Socialism. During the week, they go to work and deal with mundane issues; they stand in queues just as proudly as they march in parades, fully aware of the purpose of their work. They use public spaces according to their intended function; on the streets they commute, they sit on benches instead of sprawling on the asphalt, they drink beer (with limits) where beer is sold, and most importantly, they avoid scandals. Everything follows the script—in theory. Also working in this ideal city setting—behind which Socialism’s construction slowly decomposes—are artists. It is this very behind-the-scene reality that they point out. They do not avoid scandals, as scandals refer to the truth, and the truth is scandalous.
For artists forced out of official art institutions, public art actions are a necessity as well as an opportunity; a means in the cultural and political void to reach the public sphere and to voice the freedom of thought and the autonomy of art. The point of intervening with the cityscape, obstructing the daily routine with an unusual gesture or a performance, turning the everyday into a holiday with public events and happenings, is to make passersby contemplate political or entirely commonplace matters. These actions and the official celebrations by the Socialist leadership contrast sharply; the formers give ironic and mocking reactions to the marches organized in honor of a leader or to celebrate labor, by appropriating and reinterpreting the methods of the propaganda, thus criticizing the ideology behind it. Also, the public space is a playground; an ideal field for artistic experiments and theoretical self-evaluations. The neo-avant-garde art of the 1960s and the 1970s broadened the possibilities of artistic expression radically. Artists considered traditional approaches unfit for capturing the reality behind the language and the daily life defined by the Socialist dictatorship. Through public art actions, they addressed social norms in a critical way, also extending this reflective thinking to life in general.
Through the positions of artists from the region, the exhibition introduces examples of the directions and the possibilities of neo-avant-garde public art. Documentations of the reactions to official marches, like urban interventions, performances, and spontaneous social and artistic events, are put on display in venues within walking distance of each other; the exhibition also includes action photos and urban minimal actions that were more modest, nearly invisible, owing to political austerity.