Little Warsaw: SCULPTOR MACHINE

12 June – 18 July 2014

kis_varso_2014_03_small

Installation view with works of LITTLE WARSAW, Kisterem, 2014

kis_varso_2014_11_small

Installation view with works of LITTLE WARSAW, Kisterem, 2014

kis_varso_2014_14_small

LITTLE WARSAW: Jaali - Horizontal, 2014

wood, 29,3x96x5 cm

kis_varso_2014_15_small

LITTLE WARSAW: Jaali - Vertical, 2014

wood, 19,3x46x5 cm

kis_varso_2014_16_small

LITTLE WARSAW: Belfry, 2014

painted wood, 52,5x31x36 cm

kis_varso_2014_19_small

LITTLE WARSAW: Naming You, 2014

novel

A Kis Varsó Sculptor Machine címmel bemutatott műegyüttese nemrég a bécsi Secessionban volt látható, mint a művész duó Naming You című egyéni kiállításának harmadik, utolsó termébe rendezett egysége. A Naming You egyben egy képzeletbeli regény címe is, amelynek a Kis Varsó csak három (sejthetően nem egymást követő) fejezetét írta meg, egyet-egyet a bécsi kiállítás három teréhez – és az azokban bemutatott művekhez.

Ez a csak részleteiben létező regény, amelynek utolsó megírt fejezete tehát itt olvasható, mégsem csupán magyarázat, nem koncepció a kiállításhoz. Egy olyan kísérlet, amely közvetlen, személyes tapasztalatokra alapozva próbálja körülírni, feltárni a művészi alkotás lehetséges – pszichés, intellektuális, politikai – mozgatórugóit.

A főszereplő Mesmer hosszas fejtegetései valamiféle megvalósításra váró koncepcióról egy több idősíkon futó történet szálaival szövődnek egybe. Ebben egyrészt a képzőművészet mindennapjai elevenednek meg: kültelki kivitelező, link szállító, szeszélyes művész, sokat látott installátor, ideges intézményvezető, titokzatos gyűjtő, önáltató galerista és a művészeti világ egyéb szereplői vitáznak, intézkednek, játsszák kis játszmáikat a kiállítótérben látható művekkel azonosítható alkotások körül. És kutatnak a múltban. A történet másik része ugyanis személyes emlékeket elevenít fel: a harmadik rész Gálik János, a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet mérnökének találkozásait a szocialista propaganda gépezettel, és egy nő visszaemlékezéseit az ötvenes évekbeli gyermekkorra, osztályellenségnek elkönyvelt családja csendes ellenállására, amely a gyermek katolikus neveltetésében öltött testet, és saját vallásos élményére, a Városmajori templomra, az első és egyben utolsó gyónásra…

A szöveg tehát a művészség mibenlétét kutatja, azt, hogy miként hatnak az alkotásra a személyes élmények, a családi háttér, a politikai viszonyok, a történelem; hogy – sokszor külső elvárásra – milyen szerepeket vállal fel egy művész, és ezekkel mennyiben tud azonosulni (ami különösen összetett kérdés egy művész duó esetében); hogy egy mű miként válhat ennek a magánélet és művészi identitás közötti folyamatos fordító munkának az eszközévé.

A kiállítótérben látható művek tehát –  ahogyan a szövegek és maga a tárlat is – tulajdonképpen töredékek, részlet-elemek mind formai eredetüket tekintve, mind a fent leírt folyamatokban betöltött szerepük szerint.

A Sculptor Machine című videó két archív filmhíradó-jelenet bemutatása: az egyiken a regényben is megjelenő Beck András szobrász kalauzolja a Derkovits Népi Kollégium diákjait apja, Beck Ö. Fülöp kiállításán (1947); a másikon Gálik János mutatja be az új krumplivető gépet a munkásoknak (1953). A térben látható három műtárgy (Belfry, Jaali – Vertical, Jaali – Horizontal) az első budapesti modernista egyházi épület, a Városmajori templom harangtornyának ill. beton ablakrácsainak kicsinyített fa másolatai, amelyek így egyszerre tekinthetők minimalista objekteknek és realista ábrázolásoknak. A falon látható nyomat pedig egy versrészlet, Petőfi Sándor Az Alföld című versének harmadik sora („Tán csodállak, ámde nem szeretlek”).  A felette olvasható vörös EYE felirat farkasszemet néz a látogatóval; a kérdés azonban, hogy az alatta „szájvonalban” futó sor kinek a szövege és kire/mire vonatkozik, ugyanúgy nyitva marad, mint maga a történet.

Somogyi Hajnalka

Little Warsaw’s Sculptor Machine was recently shown in the Viennese Secession, as the artist duo’s final show of their exhibition series called Naming You. Naming You is also the title of an imaginary novel, which has only three (presumably not successive) chapters written by the artists, each made to fit to the different exhibition spaces and works.

This partly existing novel, of which the last made chapter is shown here, is not an explanation, nor a concept of the exhibition. It is an attempt which tries to unfold the artistic creation’s possible (psychical, intellectual and political) inducements based on direct and personal experience. The main character’s, Mesmer’s long commentary on a planned concept meets a story that runs on several time plains. Here on the one hand the everydays of the fine art life show up: contractor, fink supplier, whimsical artist, the often seen installator, nervous institutional leader, mystical collector, flattering gallerist and the art scene’s other members are discussing and playing their games around the creations that are referring to the works in the exhibition places. And investigating in the past. The other part of the story evokes personal memories: the third part shows János Gálik, an engineer at the Institution for Experiment with Agricultural Appliance, meeting the machinery of the socialist propaganda, and a woman’s reminiscence of her childhood in the 50s, her contra-class family’s silent resistance, which was materialized in the child’s catholic education, and her own religious experience, the Városmajor church, the first and at the same time last confession…

So the text searches the bohemian being, and how the artistic creation is affected by personal experiences, family background, political situations, history, and – many times due to an external expectation – which roles are played by the artist, and how can he assimilate to them (which is an especially complex question in the case of an artist duo); how an artwork becomes the tool of the continuous translation between personal life and artistic identity. Thus the works exhibited – as well as the texts and the exhibition itself – are fragments, part-elements according to their formal origin and also to their role in the previously mentioned processes.

The Sculptor Machine video is a representation of two newsreels: one shows András Beck, the sculptor who appears in the novel, leading the Derkovits Peoples College students through his father’s, Fülöp Beck O.’s exhibition (1947), the other shows János Gálik representing the new potato seeder machine to the farmers (1953). The three pieces shown in the space (Belfry, Jaali – Vertical, Jaali – Horizontal) are miniature copies of Budapest’s first modernist parochial building’s belfry and grate, which can be seen as minimalistic objects as well as realistic representation. The print on the wall is a portion of Sándor Petőfi’s poem “Alföld”. The red “EYE” label above it stares at the visitor; the question, to who does the quotation belong to and to what does it refer to, stays open, like the story itself.

Hajnalka Somogyi

Meghalt a király, éljen a király! A régi francia monarchia ősi szokása szerint e szavakkal szokta jelenteni a palota erkélyéről egy herold a király halálát és utódjának trónra léptét. 2003-04 körül, a velencei biennálés szereplés után a Kis Varsó egy nagyszabású installáció tervét vetette papírra. Little Warsaw is Dead ennek a rézkarcnak a címe, mely végül installációként 2008-ban volt látható a maga valójában a Műcsarnokban. Ahogy akkor mondták: a projekt „úgy kezdődött, hogy voltak pillanatok, amikor tényleg úgy éreztük, egyszerűen belénk villant: te, bazdmeg, Little Warsaw is dead!”Gondolom, sokan emlékeznek rá a jelenlévők közül is: egy óriási kapcsolótáblán a nézők a „Little Warsaw is Dead” felirat izzósorait kapcsolhatták föl és le. Mintha a kedves kiállításlátogatók kezébe lett volna téve a Kis Varsó sorsa. Marha jó szórakozás volt egyébként, én is elég hosszasan eljátszottam vele, de miközben fel-le kapcsolgattam az izzókat, egyre inkább belém rágott a kérdés, hogy akkor kinek-minek a halálát is hirdetem itt ezekkel a fényjelekkel. Persze, tudom, nem a halálról, nem a megszűnésről szólt a munka, hiszen a „meghalt a király” felkiáltást mindig az „éljen a király!” követi: teszem azt a XV-ös sorszámú Lajos helyett jön a XVI-os, BON, és akkor mi van, a király az király. De a Kis Varsó esetében akkor mégis, mi az az – itt persze nem isteni, hanem művészeti eredőjű – identitás, ami elhunyta után is tovább él?

Művészpárosok-duók és csoportok esetében szokás beszélni az ún. „harmadik kézről”, ez az, ami egy, valahol a művészek konkrét személye között/felett lebegő entitáskánt jegyzi a műveket. Ez a harmadik kéz, ez az egyéni identitások felett álló identitás kapott testet és formát, s nem utolsósorban: hangot a most bezárt Sezession-beli kiállításon, melynek egy részlete, a harmadik töredéke látható – és olvasható – most itt a Kisteremben. Ez a hang azonban a kortárs művészethez képest merőben szokatlan, az irodalom hangja, hiszen az egyik itt kiállított műtárgy egy, mondjuk így, fragmentum-regény harmadik darabja. Írásmű, méghozzá az okosabbik fajtából: a szöveg folyamatosan leleplezi önmagát, megmutatja saját konstruált – fikciós – jellegét, utal töredékes voltára, rétegzettségére, miközben – ismét – ki-kiszól az olvasónak, nekem, hogy ugyan – metaforice – akkor felgyulladt-e a villany a fejemben. A könyv ugyanis – többek között – kulcsregényként is olvasható – vannak jól beazonosítható szereplői, és mozzanatai, emellett vendégszövegekkel is operál, hiszen az itt olvasható szöveg egy sokszereplős kommunikációs folyamatnak a lenyomata.

“Beszél egy hang, amely elmeséli, ami számára megtörtént. Belépni az olvasásba azt jelenti, hogy az olvasó és a szerző közti szerződésbe belefoglaljuk annak hitét, hogy az események, amelyekről az elbeszélő hang beszámol, e hang múltjához tartoznak.” Paul Ricoeur, a filozófus, aki az elbeszélő én és az elbeszélt történet közti lényegi azonosság kérdéseit tárta föl, ebben a gondolatmenetben rámutat arra, hogy a szerepek és az interakció az elbeszélés gyakorlatában konkretizálódik. Az író meghalt, éljen a szereplő. Ricoeur mindemellett fontosnak tartja a kételyt is, hogy vajon nem maga az elbeszélés adja-e pusztán az élet s egyben a személy koherenciáját. A Kis Varsó műtárgy-regényében (a Naming You-ban) mintha éppen ez lenne a tét: az azonosság, ön-azonosság kérdése. Ebben a lelki cinéma véritében fokozatosan válnak le és kelnek önálló életre a figurák, eltávolodnak írójukról, összeröhögnek a háta mögött, hogy aztán saját gondolataikat nyújtsák át az írónak a művészi alkotófolyamat és a művészi pálya különböző szakaszairól, együtt készítsenek vele műveket és kiállítást, megosszák vele múltjukat és jelenüket, hogy végeredményben eggyé váljanak vele. Meghalt a szereplő, éljen az író. Ez a hang, a beszélő hang, egyszerre kisajátító és eltávolító. Eltávolító, mert konkrét személyeket absztrahál szereplőkké, pillanatnyi hangulatokat metafizikává. Még az anyanyelvtől is eltávolodik, és ebből a messzi távolból figyeli például a családtörténet kis mozzanatait: távolból szemléli például a városmajori templom sisaktonyát és ablakrácsait, absztrakcióba csupaszítja őket, hogy aztán – a kisajátítás által – nagyon is személyessé, sajátjává tegye ezeket a múltdarabkákat, egy, közös történetre fűzve például a krumplivető gép bemutatását a háborúban elhunyt nagy szobrász emlékkiállításával.

Szituációs regény ez, ahol az olvasásának meghatározott helye és ideje van: a kiállítótérben, a művek között és a galéria nyitva tartási idejében kell olvasni ezt a könyvet. És megintcsak: kapcsolgatni/kapcsolni kell, hiszen a regény hol szét- hol összefésült szálai, a hol elváló, hol egy narratívába kerülő szereplői között az olvasó is kitüntetett helyet kap. Az olvasó (vagy kiállításnéző), akit éppen úgy érintenek az önazonosság kérdései, hiszen egyszerre ugyanaz, és mégis mindig más, aki minden egyes új olvasóval/látogatóval újjászületik: meghal és él tovább.

Székely Katalin