Tamás Kaszás: Megashelter

19 October – 18 November 2011

kisterem_2011_kaszas_001

Installation view with works of TAMÁS KASZÁS, Kisterem, 2011

kisterem_2011_kaszas_007

Installation view with works of TAMÁS KASZÁS, Kisterem, 2011

kisterem_2011_kaszas_004

Installation view with works of TAMÁS KASZÁS, Kisterem, 2011

kisterem_2011_kaszas_003

Installation view with works of TAMÁS KASZÁS, Kisterem, 2011

kisterem_2011_kaszas_006

Installation view with works of TAMÁS KASZÁS, Kisterem, 2011

kisterem_2011_kaszas_008

Installation view with works of TAMÁS KASZÁS, Kisterem, 2011

kisterem_2011_kaszas_005

Installation view with works of TAMÁS KASZÁS, Kisterem, 2011

Megashelter

„Hans Ulrich Obrist: Mely filozófusok hatottak Önre? Foucault inspirálta? Vagy Deleuze?
Yona Friedman: Régóta csak egyetlen fontos intellektuális iránymutatóm van – a kutyám. A kutyák egész életüket improvizálással töltik. Minden helyzetben improvizálnak.”

A megastructure, avagy megacity elgondolása a hatvanas évek elejéről származik, amikor Constant Nieuwenhuys New Babylon-jával vagy Yona Friedman a Ville spatiale-lal olyan uj típusú városszövetek kidolgozását indítványozta, amelyek egyben egy megváltozott társadalom tereit alkothatják.
Kaszás Tamás munkája részben reflektál az utópisztikus megastructure-ök modernista és némiképp technicista jellegét illető, ironikus kommentárokra, de korántsem cinikus nézőpontból, inkább „realista” módon.
Realizmusának egyik fő pillére a kompetensség fogalma – felhívás arra, hogy az egyén részt vegyen saját életében, maga alakitsa ki annak tereit, és a jóval kevésbé utópisztikus, egyre inkább megroppanó gazdasági megastructure-ök oltalmából száműzve felhasználja mindazt, ami rendelkezesére áll. A megastructure eredendően ideáltipikus víziója egy szabad társadalomról így válik fontos stratégiává a köznapi realitás szintjén: hiszen válsághelyzetben, illetve összeomlás után sem cselekedhetünk másképp – idővel és anyaggal takarékoskodva érdemes építkezni.
Megnő az improvizáció fontossága is. Amikor nem lehet biztosan tudni, mit hoz a holnap, parttalanná válik előre kialakított modellekben gondolkozni. A mikrovalóság létrehozásának lehetőségeit megszabó anyagtakarékosság stratégiája is ezt implikálja, hiszen újrafelhasznált, illetve „szabálytalan” anyagokkal dolgozva nem igazán lehet tervezni. A távolról sem pusztán metaforikus lakhatás sürgető problémáját – a favellákban éppúgy, mint az erdőkben vagy a vasútvágányok mentén – nem az előre kigondolt modellek oldják meg. Ahogy a tágabb értelemben vett világban való lakozáshoz is egyre kevesebb segítséget kap a kifosztott és magára hagyott menekülő. Azonban annak, aki maga képes házat/menedéket építeni, nem csak a túlélésre való esélye nő meg, hanem pillanatnyi létében is függetlenebbé válik a rendszertől.

Kaszás Tamás újrafelhasznált elemekből építkező munkájában mégis helyet kap a modernizmus utópiája, hiszen stratégiái a megamenedéket hajlékává tevő, a túléléshez és az építkezéshez szükséges skilleket egy személyben birtokló homo faber folklórjának részéve válnak Az összeomlás túlélői olyan menedékhelyeket alakítananak ki hulladékokból vagy a romokból, melyekben a modernizmus elhalványuló kollektív emlékezete tükröződik…

The concept of the megastructure, or the megacity, originated in the early sixties, when Constant Nieuwenhuys with his New Babylon, or Yona Friedman with his Ville spatiale, proposed the elaboration of a new type of urban fabric, which at the same time could generate the spaces of a new, transformed society. Kaszás’ work, in part, reflects on the modernist and somewhat technicist character of Utopian megastructures, not in the least from a cynical viewpoint, but rather in a “realist” way.

One of the main pillars of this realism is the notion of competence, responsibility – a call for the individual to participate in their own life, to mould its spaces, and breaking away from the safety of the much less Utopian, increasingly crushing economic megastructures, to utilise everything at one’s disposal. The ideal from which the megastructure originates is a typical vision of a free society, thus becoming an important strategy on the level of quotidian reality: since in a crisis situation, or following collapse, we cannot act differently – it is worth building by economising on both time and material. In the course of forming such a strategy, the significance of folk science and creative improvisation also grows. He who is capable of building his own domicile, even under extreme conditions, will have not only his chance of survival increase, but will also become more independent of the system in his momentary existence.

In this work that is built from recycled elements, however, the Utopia of modernism has its place, primarily from an aesthetic perspective. It is as if its ideas and vocabulary were to become part of the post-apocalyptic folklore of future groups of people. The survivors of collapse would fashion such a refuge from waste or ruins, in which the fading collective memory of modernism would be reflected…

TAMÁS KASZÁS was born in 1976 in Dunaújváros, Hungary’s’ first socialist town (former Stalin-town). Today he lives and works on the Szentendrei Islands near Budapest. He had graduated at the Intermedia department of the Hungarian Academy of Fine Arts where recently he continues his doctoral studies.

Kaszás usually creates complex projects inspired by theoretical researches later during the process using traditional and new media as well. Mixing poetic images with useful inventions in his exhibiting practice autonomous art pieces appear mostly with special constellations in the frame of large installations (visual aid constructions – as he call them). His projects generally based on social questions and spiritual science. Keywords as collectivity, collapse and survival, living in nature, self sustainability and autonomy, theory vs practice, folk science, home made homes, cargo cult, fictional anthropology, visual aid, etc. might give an idea about his most important topics.
According to his conceptual background Kaszás tries to make an economic and ecologic art practice using mostly cheap or recycled materials, techniques easily available for everyone and designing easy-to-make structures. For this reason he not only collects and follows but wish to develop the collective knowledge of folk science. Beyond the institutional art field he is also interested to work in public space or using immediate artistic methods. He often works in different collaborations, first of all with Anikó Loránt (Ex-artists’ collective) and Krisztián Kristóf (the Randomroutines).

He is widely exhibited in Europe include WHO TOLD YOU SO?! #2, Onomatopee, Eindhoven (2012); For you, Muzeum Sztuki, Lodz (2012); Untitled, 12th Istanbul Biennial, Istanbul (2011); Joy and Disaster, SMAK, Gent (2011); The Science of Imagination, Ludwig Museum, Budapest (2010); How to resist and object to conditions of the present, Open Space, Vienna (2009); Revolution I Love You, Macedonian Museum of Contemporary Art, Thessaloniki (2008); What’s Up?, Kunsthalle, Budapest (2008); Stalking Utopia, ICA-D, Dunaújváros (2008) – They who know the truth don’t advertise it, Museum Volkwang (in the RWE tower), Essen (2007); The Sweetest Dream – unity and dissonance in Europe, SPACE, London (2006); On Difference #2, Württembergischer Kunstverein, Stuttgart (2006); Shelter of hope, Liget Galéria, Budapest (2005); Travelling without moving, W139, Amsterdam (2004)