Stories about Past Futures / György Jovánovics, Little Warsaw, Joseph Kosuth, László László Révész

15 September – 15 October 2010

kisterem_2010_tortenetek_03

Installation view with works of GYÖRGY JOVÁNOVICS, Kisterem, 2010

kisterem_2010_tortenetek_02

Installation view with works of GYÖRGY JOVÁNOVICS, Kisterem, 2010

kisterem_2010_tortenetek_01

Installation view with work of GYÖRGY JOVÁNOVICS, Kisterem, 2010

“Sadly, The Future Is No Longer What It Was” , állapítja meg az elmúlt év egy igen emblematikus lemezcíme, az egész évtized tendenciáit összefoglalva. A jövő már nem az ami volt, nem azért mert ami az volt, az mára a jelen, hanem mert szétszóródott, törmelékei pedig mint múltbeli szilánkok, mint szétesett történetek összefüggéstelen darabjai csillannak meg, sporadikusan, ám eleve elrendezetten az időtlen jelenidőben. Elrendezetten, múltként, memóriaként, vagy, mivel összefüggéstelenek, mint emlékezetkiesések szimptómái. (Egy másik lemezcím, még 2006-ból: “Memories Of The Future” ) Ez a dolgok retrofuturista rendje: “Sadly”, mert az elmúlt vagy megszűnt jövő kísérteteit megidézni nosztalgikus. Szép lassan belemosódott a jövőorientált sci-fi a fiktív múlt felé forduló fantasy-ba, a boszorkányról talán továbbra is kiderül, hogy tulajdonképpen földönkívüli (valószínűtlen, de nem okkult) – de attól még boszorkány (tehát mégis okkult).

***

Nosztalgikus az a múlbeli jövő a legkevésbé sem volt, talán egészen más volt a múlthoz a viszonya. A modern állapot “hőse valójában sohasem tekintett a jövő felé, hanem mindig is a múlt felé, az archaikus múltbeliség felé, melytől fejvesztve menekült”. Bruno Latour verziója radikális, a ‘jövő’ a “félelmetes múlttól való megszabadulás” ösztönözte képződmény volt a modern állapotban, mely “soha nem gondolkodott el saját jövőjén, egészen a legutóbbi évekig.” Ez az új gondolkodás a jövendőről – és nem ‘a jövő’-ről, mert ilyen nincs – a modern állapot után nem utópikus, de nem is disztópikus, hanem, legalábbis Latour szerint, folyamatos megformálás, komponálás, “kompromisszumokon keresztül, lassan, vigyázva és elővigyázatosan lépésről lépésre” . A perspektíva, melyet e kiáltvány felmutat tárgyalásokra, egyeztetésekre és taktikus lépések sokaságára épít. Egy sokszereplős dialógikus szerkezet, nem pedig narratív.

A jövők, vagy jövőképek eltűnései, lemorzsolódásai, vagy átalakulásai megváltoztatják az emlékezést, történetté alakítanak, történetekké módosítanak. Ebben talán nincs semmi új. Abban viszont már van, hogy tárgyalásos, “kompozicionalista” perspektíva a jelené, mégpedig egy olyan jelené mely folyamatosan prolongálódik, ‘jövők’ vagy jövőképek nélkül. A múlttá vált jövő történetei ezért ma egy olyan meghatározatlan, esetleg meghatározhatatlan, lebegő helyzetbe kerülnek, amelyre nincsenek receptek a történeti tapasztalatban. Egy lassan (gyorsan?) feledésbe merülő jövőbe rekedten talán ők az első igazán szabad, referencia-mentes történetek.

Bora Gábor

Leyland Kirby; History Always Favours The Winners HAFTW001, 2009]
Kode9 & The Spaceape; Hyperdub HYPCD001, 2006
Bruno Latour, An attempt at writing a “Compositionist Manifesto”, 2010, (New Literary History, közlés előtt)