Ádám Kokesch

14 January – 20 February 2009

kokesch kisterem43
Kokesch Ádám_2009

Installation view with works of Ádám Kokesch, Kisterem, 2009

Kokesch Ádám műveinek kérdésfelvetése formák és funkciók egymáshoz-rendelhetőségéről szól. Tárgyai – kitéve a látogatók tapogatózó vizuális értelemadásnak – leírják az értelemadás által befutott pályájukat, vagyis nem törlik el teljesen eredetüket létrejöttük közben. A művész főként plexi-, valamint fa-alapú tárgyai és bemutatásuk módja is invokál egyfajta high-tech laboratóriumi helyzetet, funkciót. Ám a formák és a hozzájuk kapcsolt jelek, valamint minőségek, a funkciót „csak” imitálják, céljuk nem az, hogy a kiállításlátogatók valóban elhiggyék azt, amit látnak, mármint hogy a kiállított objektek valódi tudományos vizsgálatokra, vagy jelen esetben akár úszásra is képesek lennének. Kokesch tárgyainak tromple l’oeil faktorát általában saját kezűleg számolja fel, hiszen némely tárgyról képesek vagyunk megállapítani, hogy mi is volt, milyen funkcióval bírt mielőtt Kokesch műtermébe került volna. Kondicionált látásunknak köszönhetően asszociálunk mégis egyfajta teremészettudományos kerethelyzetre. Szemünk bizonyos tanult formákhoz, bemutatási módokhoz automatikusan funkciót rendel. Ezen asszociációs mező felnyitásának kulcsa az, hogy egy tárgy formájában több funkció lehetősége – vagy legalábbis ennek részben desztillálható illúziója – rejlik. Ebben a hozzárendelésben áll Kokesch Ádám – nem csak taktilis – laboratóriumi eljárása: egy új értelmezési tartományba helyezve, a korábbitól merőben eltérő funkció jelével látja el objektjeit. És itt nem is feltétlenül a konceptuális művészet talált tárgyakat mozgósító eljárásáról van szó. (Bár kétségtelen, hogy a művész inspiráció-forrásai közé tartoznak a plasztik-hulladékok és csomagolóanyagok, és a környezettudatos zöld-technológiák is.) Kokesch Ádám annál sajátosabb módon gondolkodik a tárgyakról, hiszen így ír: „A tulajdonságokkal és nem identitással rendelkező tárgy, mintha a tulajdonságait rugalmasan tudná alkalmazni, holott csak imitálja a feladatot és ezzel együtt teljesítését is”. Kokesch a lehetséges jelentésképződés vizuális struktúráit kutatja – a tárgyakba kódolt potenciális érzékelhetőséget. A vizuális jelentés high-tech camouflage-ába csomagolt vázszerkezetét mutatja fel ezen a kiállításon is.
Kokesch, tárgyait voltaképpen variábilis adatbázisként fogja föl. Már ha az adatbázist azonos minőségű struktúrák tárolására, lekérdezésére és szerkesztésére alkalmas eszköznek tekintjük. Az adatbázis elemeit képező tárgyak mobil jelentését a közöttük felállítható konnekciók, közös nevezők is hordozzák a kiállítóterekben.

Kokesch Ádám kvázi „kétdimenziónális”-felületű munkáit is kifordított térbeli módon közelíti meg, hiszen a „hátoldalukon” kezeli a plexilapokat hinterglass technikával. Ettől, az egyébként XVIII. századi „romantikus” német üvegfestési konstruálási módtól válnak Kokesch plastik-felületei ipari pontosságúvá, akár preparátumok csiszolt homlokzataként is felfoghatóvá válnak. A Kisteremben kiállított akril-plexi felületek voltaképpen az érzékelés alaphelyzeteiről szólnak. A monoszkóp, a Kokesch által gyakran használt motívum is az érzékelés egyfajta alapállapotát vetíti elénk, annak puszta tényét közli: a szenzoriális outputja egy formális jelentés vázát közvetíti. Ezen képek által kerülhetünk közelebb az érzékelés egyfajta primeritásához. Kokesch ezen munkái által kutatja a látás mibenlétét, sajátos „robotikáját” és nyugvópontjait. Kokesch képei magán hordozzák az érzékeléshez egy lépéssel közelebb jutni vágyó nonfiguratív és absztrakt festészeti hagyományok desztillált jegyeit, ám a művész nem absztrakt festményeket hoz létre, hanem a tárgyak absztrahálásával próbál eljutni az analízis egy olyan fokára, ahol a tárgyak tiszta formaként többfunkciósnak tűnnek.
A Kisteremben megvalósuló önálló kiállítás központi eleme a Try Again. Fail Again. Fail Better kiállításról és akár korábbról is ismerős Bauhaus ideán alapuló „műteremház”. Kokesch a tárgy helyváltoztatásaira is reflektálva formálja át az ideális intézmény modelljét. Hiszen a most egy uszály platformjára kerülő műterem, a „művész” tényleges munkakörülményeire utal. A Kokesch-féle helyspecifikus – de akár egy hátizsákba is pakolható és ettől mobil „atelier”-szituáció ugyanis létrejöhet akár a Műcsarnok tereiben, akár a Kisterem Galériában, vagy éppen az FKSE társalgójában is. A Kisteremben látható Kokesch mű-halmaz pedig éppen az aktuális kontextusnak alárendelve jelenik meg egy eddig ismeretlen terepen.

Fenyvesi Áron

The question addressed by the art of Ádám Kokesch is the assignment of forms and functions to each other. His objects – at the mercy of the visitors’ palpating visual interpretation – move on their orbit of interpretation, and so they do not completely erase their origin as they are born. The artist’s mainly plexi- and wood-based objects and the way they are exhibited, invokes a kind of laboratory situation and function. Nevertheless the forms, and the attached symbols and qualities “only” imitate function, their aim is not to make the exhibition’s visitors believe what they see: namely the exhibited pieces would actually be capable of real scientific measurements, or in this case, floating.
The “tromple l’oeil” factor of Kokesch’s works is usually eliminated by his own hands, since we can determine, what some of the objects were, before they got into Kokesch’s studio. However, thanks to our conditioned sight, we associate to some kind of natural scientific framework. Our eyes assign functions to certain learned shapes and presentations. The key to open this field of association is that there are several possible functions hidden in the shape of an object – or at least the illusion of partially distilling their capabilities. This assignment is the point of the – not simply tactile – laboratory method of Ádám Kokesch: setting them in a new field of interpretation provides his objects with a completely new indication of function. And we are not even necessarily dealing with conceptual art’s “objet trouvé” method. (Although it is evident that plastic waste and wrappers just like environment-conscious green technologies are part of the artist’s inspirational sources.) The more contradictory the manner Ádám Kokesch thinks about the objects, since he writes like this: “The object with features and non-identity seems as if it could use its features flexibly, but in fact it only imitates the task, and so the task’s accomplishment”. Kokesch is seeking the visual structures of creating possible meanings – the potential perceptibility coded in objects. On this exhibition too, he presents the skeleton structure of visual meaning, wrapped up in high-tech camouflage.
Kokesch actually looks at his objects as transformable databases. Given that we consider databases as tools capable of storing, recalling, and editing structures of the same kind. The mobile meaning of the objects in the exhibition spaces is carried by common denominators and connections between the constituting elements of the database.

Ádám Kokesch approaches even his works of quasi two-dimensional surfaces as inside-out spaces, since he treats the plexiglasses on their “back side”. This otherwise 18th century, romantic, German glass painting method makes Kokesch’s plastic surfaces industrially precise, and so they could be viewed as polished façades of taxidermy. In a sense, the acryl-plexi surfaces, exhibited in Kisterem, convey the basic moments of perception. The TV test card, the motive frequently used by Kokesch also projects a kind of basic moment of perception, communicates it’s sheer fact: its sensorial output transmits the skeleton of a formal sign. Through these pictures we can get closer to a kind of primary level of sensation. In these works Kokesch is doing research on the nature of vision, its peculiar robotics and tranquility. Kokesch’s pictures bear the distilled marks of non-figurative and abstract painting traditions that have been longing to get one step closer to perception, but the artist does not create abstract paintings. Rather, by abstracting objects, tries to reach a level of analysis, where the clear shaped objects seem multifunctional.
The central element of the independent exhibition realized in Kisterem, is the Bauhaus idea of a “studio-house”, familiar from the previous exhibition “Try Again. Fail Again. Fail Better.”, or from even earlier. Kokesch reshapes the model of the ideal institution also by reflecting on the relocation of the objects; since the studio, appearing on a barge at the moment, is referring to the “artist’s” actual working conditions. The Kokesch kind of site-specific situation – that, on the other hand, could be packed in a backpack, a mobile “atelier” –can be realized in the Spaces of Mucsarnok (Kunsthalle, Budapest), or Kisterem Gallery, or eventually in the lounge of FKSE (Studio of Young Artists) also. The art-pile of Kokesch, exhibited in Kisterem at the moment, appears subordinately to the actual context, on a yet unknown ground.

Áron Fenyvesi