A galéria rendszeresen változó kiállításokkal szeretne tájékoztatni arról, amit a művészet terén fontosnak és aktuálisnak tart.

Budapesten ma számos kortárs képzőművészetet bemutató kereskedelmi galéria kiállítását látogathatják az érdeklődők és műgyűjtők. A művészeti intézményrendszer folyamatosan változik, új helyszínekkel, új szereplőkkel bővül, számos újság és az elektronikus média is foglalkozik a legfrissebb törekvések megismertetésével. Ez a környezet segít a Kisterem arculatának kialakításában, lehetővé teszi, hogy a mai képzőművészet különféle irányzatai egy kereskedelmi galériában is minden különösebb magyarázkodás nélkül helyet kaphassanak.

A Kisterem együttműködést tervez a magyar és a nemzetközi művészeti intézményekkel, célja a rendelkezésére álló információkat másokkal rugalmasan megosztani.



Nagy művészet a Kisteremben
Új kereskedelmi galéria Budapesten

Spengler Katalin

A hazai kortárs műtárgypiac lassú, de fokozatos bővülésének jeleként a nyár végére némiképp átrendeződött a budapesti kereskedelmi galériák hálózata. Bezárt az élvonalban számon tartott Vadnai, ugyanakkor négy új belvárosi helyszínnel gyarapodott a magángalériák kínálata.

A Kisterem nevű intézményt két hónappal ezelőtt két tulajdonostársával közösen nyitotta meg Valkó Margit galériavezető. A Képíró utcában, a Stúdió Galériával szemközt működő kortárs kiállítóhely neve a belső tér méreteire utal, amely valóban nem túl nagy, de a kiválóan megtervezett világításnak köszönhetően intim és barátságos. Valkó Margit régóta jelen van a hazai képzőművészeti életben és a műkereskedelemben. Közgazdasági diplomával az Artex Vállalatnál dolgozott a 80-as években, majd 1989-től hat éven át a Knoll Galéria munkatársa volt. Már ebben az időszakban is szívesen nyitott volna saját galériát, de akkor még nem érezte elég érettnek ehhez a műtárgypiaci helyzetet. A Knoll után fél évet tanult a Sotheby’s Institute of Art kurzusain Londonban, majd Budapestre visszatérve, Topor Tünde művészettörténésszel megalapították saját vállalkozásukat. A művészeti tanácsadással foglalkozó cég – a magyar műtárgypiac sajátosságaihoz igazodva – elsősorban a kanonizált értékek területén tevékenykedett. A kilencvenes évek közepétől működő vállalkozásból Valkó két évvel ezelőtt lépett ki. Az időközben megerősödött kortárs művészeti piacon ismét megjelenő Valkó Margit felajánlotta Hans Knollnak, hogy társtulajdonosként visszatér a budapesti galériába, de az együttműködés a néhány hónapos közös próbamunka után véget ért. Ezt követően jött létre a Kisterem, ahol a galériavezető a saját elképzeléseit valósíthatja meg a művészekkel és a gyűjtőkkel az elmúlt másfél évtizedben kialakított kapcsolataira alapozva. Koncepciója még formálódik, a galéria művészkörének névsora egyelőre nem végleges. Az már biztos, hogy az októberben kiállító művésszel, Káldi Katalinnal hosszú távú együttműködést tervez. Valkó Margit a jövőre vonatkozóan leszögezi, hogy egy-egy kiállítás erejéig olyan, az idősebb generációt képviselő művészek előtt is tisztelegni kíván, akiket valószínűleg nem tud majd a galériához kötni. A Kisterem első nagy nyilvános megmérettetése a novemberi Plug Kortárs Művészeti Vásár lesz, a tervek között a jövő tavaszi Vienna-Fairen való részvétel is szerepel.

A művészek és a közönség számára vonzó lehet, hogy a Kisterem a szokatlanabb alkotói elképzeléseket is nyitottan fogadja. A galériavezető nem riad vissza attól, hogy ha kell, visszabontassa a frissen felújított vakolatot vagy a mennyezetre függesszen egy több mint száz kilogramm súlyú szobrot, ahogy ezt Horváth Tibor október 13-ig látható kiállítása megköveteli. Általában is bátorságra vall a műkereskedelemben még mindig kisebb érdeklődéssel fogadott szobrokat bemutatni. A sokszínűség jegyében a Kisterem egy hagyományos, sőt talán már klasszikusnak is mondható kiállítással nyílt meg a nyár közepén. Valkó Margit elégedetlen volt az elmúlt években látott, a nyolcvanas éveket bemutató tárlatokkal, és ebből a hiányérzetből született a Zuzu-Vető válogatás, amely Méhes Lóránt és Vető János 1986-ig közösen készített festményeivel, átfestett fotóival idézte meg a korszakot. Bár e kezdeményezésnek nem lesz folytatása, de a nyári „próbaüzem” idején bemutatott anyagot a közönség a Plugon, a Kisterem standján ismét láthatja majd.

Műértő, 2006. október